1
00:00:00,000 --> 00:00:03,500


2
00:00:06,360 --> 00:00:16,160
Ivo Sasek 1982 óta főállású nemzetközi bibliatanitó,
és mintegy 2000 előadást tartott szerte a világon.

3
00:00:16,160 --> 00:00:24,080
Ezen kívül sok éven át egy rehabilitációs központot is
vezetett drogfüggők, mentális betegek és alkoholisták számára.

4
00:00:24,080 --> 00:00:33,580
Ahol csapatával együtt a legnehezebb körülmények között kutatta
a szervezeti, közösség-orientált együttélés törvényszerűségeit.

5
00:00:33,580 --> 00:00:40,040
Ivo Sasek kezdettől fogva azt tanította, hogy az
emberiség egy egymással összefonódó szervezet,

6
00:00:40,065 --> 00:00:44,350
amelyben minden cselekedet
hatással van a többi tagra.

7
00:00:44,350 --> 00:00:48,278
A rehabilitációs szolgálat után megalapította
az OCG hitmozgalmat, és az általa szerzett

8
00:00:48,303 --> 00:00:53,430
tapasztalatokat sok ember
számára elérhetővé tette.

9
00:00:53,430 --> 00:00:57,172
Kiderült, hogy azok az organikus
törvényszerűségek, amikről tanított,

10
00:00:57,197 --> 00:01:03,000
nemzetközi szinten több ezer
emberrel is megvalósíthatók.

11
00:01:03,000 --> 00:01:10,882
Családjával kilenc oratóriumban bemutatta, hogyan lehet az
Istennel való kapcsolat által és az organikus törvényszerűségek

12
00:01:10,882 --> 00:01:16,230
figyelembevétele révén
mennyei harmóniában együtt élni.

13
00:01:16,230 --> 00:01:21,386
Ez az üzenet azonban bizonyos
köröknek szálka volt a szemében.

14
00:01:21,411 --> 00:01:28,020
Ivo Saseket a tömegmédia a kezdetektől 
fogva rágalmazta és támadta.

15
00:01:28,020 --> 00:01:34,161
Több mint 40 éves szolgálati ideje alatt több ezer
támadást kellett elviselnie a különböző médiától és

16
00:01:34,161 --> 00:01:38,240
több hónapos megszakítás
nélküli hackertámadásokat.

17
00:01:38,240 --> 00:01:45,280
A mai napig sokan ügyködnek elszántan
azért, hogy lejárassák őt és üzenetét.

18
00:01:45,280 --> 00:01:52,129
De mindez nem félemlítette meg, és megalapította többek között ●
az Anti-Cenzúra Koalíciót (AZK)  ● az internetes

19
00:01:52,129 --> 00:02:00,750
tévécsatornát (Kla.TV) ● és az S&G Handexpress (magyarul: VésE -
Vélemény és Ellenvélemény - kézi expressz) című újságot.

20
00:02:00,750 --> 00:02:07,990
Ezeket azzal a céllal hozta létre, hogy az emberek rendelkezésére
bocsássa a főáramú média narratíváival szembeni ellenvéleményeket.

21
00:02:08,015 --> 00:02:13,630
Ezáltal lehetőséget biztosítson nekik, hogy
független ítélhessék meg a dolgokat és maguk dönthessenek.

22
00:02:13,630 --> 00:02:19,916
A Kla.TV számos dokumentumfilmet és
aktuális témákról szóló előadást tett közzé,

23
00:02:19,941 --> 00:02:26,940
amelyeket akár 45 nyelvre is lefordítottak,
és közel 50 millióan néztek meg. .

24
00:02:26,940 --> 00:02:34,020
Több mint 20 teológiai szakkönyvet,
valamint számos brossúrát és traktátust is írt.

25
00:02:34,020 --> 00:02:42,940
Továbbá rendezőként és forgatókönyvíróként tíz
játékfilmet készített, köztük három monumentális mozifilmet.

26
00:02:42,940 --> 00:02:50,170
Előadásaiban és filmjeiben Sasek mindig
rámutat a világ eseményeinek vezérfonalaira.

27
00:02:50,170 --> 00:02:57,863
Ivo Sasek és a Kla.TV védjegye az
alapos kutatás és a megalapozott források.

28
00:02:57,888 --> 00:03:06,450
Eligazodást nyújt a világ gyakran bonyolult
fejleményeiben, és azokat érthető, átfogó kontextusba helyezi.

29
00:03:06,450 --> 00:03:11,930
Előrejelzései és jóslatai közül sok már be is vált.

30
00:03:11,930 --> 00:03:22,230
Rendezvényeit és előadásait, amelyek rendszeresen
megjelennek a Kla.TV-n, ma már milliós közönség nézi.

31
00:03:22,230 --> 00:03:30,270
Ivo Sasek ma is rámutat egy nagyon fontos irányvonalra,
amely óriási jelentőséggel bír a világ fejlődése szempontjából.

32
00:03:30,270 --> 00:03:35,638
Ennek során olyan eredményeket mutat be,
amelyeket előtte több száz munkatárs állított

33
00:03:35,638 --> 00:03:38,986
össze széleskörű,
oknyomozó kutatásaik során.

34
00:03:42,270 --> 00:03:53,920
Helló, köszönöm, köszönöm!

35
00:03:53,920 --> 00:04:00,344
Ez volt az első kulcsszó. Már hallottátok,
hogy több száz ember dolgozik itt hónapok óta.

36
00:04:00,344 --> 00:04:03,620
Köszönöm én is. Erre alig találok szavakat.

37
00:04:03,620 --> 00:04:11,710
Viszonozni fogom ezt mindazzal, amivel csak tudom,
minden jóval, amit csak vissza tudok adni nektek.

38
00:04:11,710 --> 00:04:15,170
Köszönjük, hogy a világ minden tájáról kapcsolódtok hozzánk.

39
00:04:15,170 --> 00:04:20,615
Nagyon vártuk már ezt a napot. És a pokol
megpróbált mindent megtenni az ellen, hogy ez ma

40
00:04:20,615 --> 00:04:24,280
létrejöjjön. Ezt muszáj ilyen nyíltan kimondanunk.

41
00:04:24,280 --> 00:04:33,513
Nem tapasztaltam még ilyen nagy ellenállást, mint
ennél a 22. AZK-nál. Eddig már több mint 2000

42
00:04:33,513 --> 00:04:38,930
előadást tartottam. Ez a 22. AZK, és így tovább...

43
00:04:38,930 --> 00:04:44,100
Soha nem volt még nagyobb
ellenállás szellemi, lelki és testi szinten.

44
00:04:44,100 --> 00:04:48,960
Ez pedig arra enged következtetni,
hogy a mai nap egy nagyon különleges nap.

45
00:04:48,960 --> 00:04:55,470
Mert ma olyan dimenzióban fogunk áttörni, mint
még soha. Meg vagyok győződve erről. Mert ezek

46
00:04:55,470 --> 00:04:59,470
az előjelei. Ismerjük már, hogy ez így működik.

47
00:04:59,470 --> 00:05:07,330
És szeretném még egyszer előre megköszönni minden felszólalónak,
aki ma itt van. Minden előadónak, akiket ma hallani fogunk.

48
00:05:07,330 --> 00:05:12,760
Azt vallom, hogy ti vagytok azok az
emberek, akik most számítanak a világban.

49
00:05:12,760 --> 00:05:17,990
Ti vagytok ennek a kornak a hősei. Kiálltátok
ezeket a próbákat. Mindenki hasonló dolgokat élt át.

50
00:05:17,990 --> 00:05:22,100
Minden oldalról fújt a szél. Ezt nem részletezem most.

51
00:05:22,100 --> 00:05:27,181
De mi átmentünk ezeken a viharos időkön, és
most mindannyian itt állunk, és büszkék

52
00:05:27,181 --> 00:05:31,270
vagyunk rá, hogy ezt a napot veletek tölthetjük.

53
00:05:31,270 --> 00:05:40,400
Mielőtt belekezdenék, szeretnék... Á, igen, valaki még tapsol.

54
00:05:40,400 --> 00:05:49,550
Mielőtt rátérnék a témára, amiről ma beszélek - erre a
leleplező munkára -, kezdeném egy kicsit vallásosan.

55
00:05:49,550 --> 00:05:53,210
Általában nem szoktam ilyet csinálni. De ma muszáj.

56
00:05:53,210 --> 00:06:02,967
Tudjátok, ebben a legsötétebb órában, amikor néha nem tudod, hogy
mi a következő lépés, hogyan tovább, amikor már azt sem tudod

57
00:06:02,967 --> 00:06:10,880
pontosan megnevezni, hogy mire is lenne szükséged, mert
annyi mindenre lenne egyszerre szükséged, akkor

58
00:06:10,880 --> 00:06:16,310
hirtelen..., ott ültem reggel, és akkor eszembe jutott Isten.

59
00:06:16,310 --> 00:06:20,670
És hirtelen rájöttem, hogy: Istennek is vannak szükségletei.

60
00:06:20,670 --> 00:06:26,500
Tudod, amikor Isten mond valamit, azt az első
másodperctől kezdve tudod, hogy: Igen, ez az.

61
00:06:26,500 --> 00:06:31,930
Egy pillanat alatt rájöttem, hogy Istennek is vannak
szükségletei. Végül is az Ő képmására teremtett minket.

62
00:06:31,930 --> 00:06:35,495
Ezzel bemutatja, hogy neki is vannak
szükségletei. És abban a pillanatban tényleg nem

63
00:06:35,495 --> 00:06:37,920
tudtam, hogy ugyan mire lehet Istennek szüksége.

64
00:06:37,920 --> 00:06:45,720
Lehet Istennek valamire szüksége? Aztán elgondolkodtam,
kutattam és imádkoztam. Aztán megjött a válasz az égből.

65
00:06:45,720 --> 00:06:51,010
Tényleg el kell mondanom ezt itt az elején. Csak
azt akartam tudni, hogy: Mire van Neked szükséged?

66
00:06:51,010 --> 00:06:56,830
Mit tehetünk mi emberek Érted? Mit adhat
Neked bárki is? Hiszen Te adtál mindent.

67
00:06:56,830 --> 00:07:03,300
És akkor tényleg, mint egy kinyilatkoztatás, úgy jött,
hogy Isten azt mondja: "Igen, egy dologra szükségem van.

68
00:07:03,300 --> 00:07:10,830
Egyetlen igényem van. Azt akarom,
hogy továbbadhassam azt, ami vagyok.

69
00:07:10,830 --> 00:07:15,093
Oda akarom ajándékozni magam. Mindent, ami
vagyok, ti belétek akarom helyezni, és azt

70
00:07:15,093 --> 00:07:18,010
akarom, hogy rajtatok keresztül továbbáradjon.

71
00:07:18,010 --> 00:07:27,900
Csak akkor teljesedik be a szükségletem, ha adhatok." Hűha,
hűha, hűha, hűha. Hé, akkor aztán tényleg feltámadtam, értitek?

72
00:07:27,900 --> 00:07:32,134
És persze az első pillanatban, amikor valaki ezt
meghallja - mondjuk egy kapzsi ember - akkor

73
00:07:32,134 --> 00:07:34,810
azt mondja, hogy: `Hű ez kapóra jön nekem', ugye?

74
00:07:34,810 --> 00:07:40,490
Isten szeret adni, én pedig
szeretek kapni. De pont nem erről van szó.

75
00:07:40,490 --> 00:07:47,919
És miért kezdem ezzel, amit itt mondok? Mert ti, akik ma
itt vagytok velünk, pont nem ilyen emberek vagytok, akik

76
00:07:47,919 --> 00:07:52,470
csak azért jönnek, hogy kapjanak. Nem azt gondoljátok, hogy:

77
00:07:52,470 --> 00:07:59,210
"Nagyszerű, ők mindig adnak, az AZK mindig
ad. A Kla.TV mindig ad, és én mindig kapok."

78
00:07:59,210 --> 00:08:08,880
Ti mások vagytok. Ti olyan emberek vagytok, akik azért jöttök,
hogy megkapjátok azt, amit utána tovább tudtok adni. Igaz ez?

79
00:08:08,880 --> 00:08:15,300
Elég rosszul hallak benneteket.
[Közönség: "Igen!"] Igen, igen, így van.

80
00:08:17,320 --> 00:08:22,281
Tudod, minden oldalról vádolnak minket. Azt mondják,
hogy olyan emberek vagyunk, akik maguknak akarnak

81
00:08:22,281 --> 00:08:25,470
megszerezni dolgokat. Ennek pont az ellenkezője a helyzet.

82
00:08:25,470 --> 00:08:36,610
Rájöttem, hogy a legnagyobb szükségletem az volt ezekben a viharos
időkben előtte, hogy féltem, hogy nem tudok többé majd adni.

83
00:08:36,610 --> 00:08:43,890
És nem csak az olyan előadásokról beszélek, mint a mai.
Arról beszélek, hogy a pénzemet a felvilágosító munkára adhatom.

84
00:08:43,890 --> 00:08:52,300
Hogy mindent bevethetek, az összes házamat, amim van.
Rájöttem, hogy ez a legnagyobb szükségletem, hogy: tudjak adni.

85
00:08:52,300 --> 00:08:56,842
Amikor adok, akkor a mennyben érzem magam.
Teljesen a mennyben vagyok! Amint azonban

86
00:08:56,842 --> 00:08:59,920
nem tudok már adni, a pokolban találom magam.

87
00:08:59,920 --> 00:09:06,770
És hirtelen érzem, hogy: igen, ez az. Ez az!

88
00:09:13,450 --> 00:09:19,670
De mivel Isten bennünk él, ez pont így van:
mindent odaadok, mindig többet és többet.

89
00:09:19,670 --> 00:09:23,040
Mindig többet akarok adni. Közben egyre
boldogabb és boldogabb leszek. Mindettől.

90
00:09:23,040 --> 00:09:27,030
De nem a "drogosnak" akarok adni. Érted?

91
00:09:27,030 --> 00:09:33,484
Nem olyan valakinek akarok adni, aki azt csak magába
szívja, és mindig csak azért jön, hogy kapjon és kapjon. Aztán

92
00:09:33,484 --> 00:09:37,530
pedig nem adja tovább. Erre már nem szánom oda az életemet.

93
00:09:37,530 --> 00:09:44,640
15 évig rehabilitációs munkát végeztem, és látnom kellett, hogy -
ez volt mindig a nagy küzdelem - : azért jöttek, hogy kapjanak.

94
00:09:44,640 --> 00:09:50,400
És mindig akkor gyógyultak meg, amikor
megtanulták, hogy sokkal jobb adni, mint kapni.

95
00:09:50,400 --> 00:09:53,490
És ezért mondom nektek hogy, boldog vagyok, Isten is boldog.

96
00:09:53,490 --> 00:10:00,199
Szükségleteink ma azáltal töltetnek be, hogy itt vagytok
azért, hogy befogadjátok, hogy kapjatok magot, vetőmagot. Azért

97
00:10:00,199 --> 00:10:03,800
hogy elvethessétek ebben a világban, hogy megsokszorozódjon.

98
00:10:03,800 --> 00:10:09,377
És meglátjátok, ha ezt megteszitek - mindig,
amikor az életeteket mindenkiért, ezért a

99
00:10:09,377 --> 00:10:12,450
világért odaadjátok - akkor boldogok lesztek!

100
00:10:12,450 --> 00:10:19,820
Ekkor fogtok meggyógyulni. Ez táplál benneteket,
mint a gyermeket az anyja. Oké? [Közönség: "Igen!" ]

101
00:10:19,820 --> 00:10:29,120
Nos, ezt ki kellett mondanom. Egy kicsit vallásos
kezdés. De látod, a kegyes beszédeimet érdemes meghallgatni.

102
00:10:29,120 --> 00:10:38,080
Igaz? [Közönség tapsol] Oké.

103
00:10:38,080 --> 00:10:43,630
De ma ismét a szabadkőművesség
legmagasabb fokáról kell beszélnünk.

104
00:10:43,630 --> 00:10:48,460
Talán azt mondjátok, hogy erről már volt
szó. Nem volt elég mindaz, amit már elmondtunk?

105
00:10:48,460 --> 00:10:58,040
Nem kezd lassan elcsépeltté válni ez a téma? Lerágott csonttá?
A válaszom erre az, hogy nem, semmiképpen sem, egyáltalán nem.

106
00:10:58,040 --> 00:11:06,168
A szabadkőművesség legmagasabb fokának problémájával addig kell
foglalkoznunk, amíg az egész világ - igen, még az összes gyermek

107
00:11:06,168 --> 00:11:11,569
is - meg nem érti, hogy mi vár
mindannyiunkra, ha amit most felfedünk és az összefüggések

108
00:11:11,569 --> 00:11:15,340
nem hazugságnak, hanem igaznak bizonyulnak.

109
00:11:15,340 --> 00:11:21,820
És ezért ma felszólítom a Földön élő összes
embert, hogy alaposan vizsgáljuk meg ezt a kérdést.

110
00:11:21,820 --> 00:11:28,873
Meg kell vizsgálnunk, hogy mindaz, ami a
napvilágra került - ezen bizonyítékok alapján - valós

111
00:11:28,873 --> 00:11:33,540
világszintű fenyegetést jelentenek-e vagy sem.

112
00:11:33,540 --> 00:11:39,265
Én azonban semmiképpen sem szólítok fel senkit
arra, hogy vakon elhigyjen valamit vagy

113
00:11:39,265 --> 00:11:44,310
engedelmeskedjen. Főleg erőszakos cselekedetekre nem!

114
00:11:44,310 --> 00:11:54,595
Célom csak a népek ébresztése. Még pedig a ma ismét bemutatott
bizonyítékok felelősségteljes vizsgálatára és nyomon követésére.

115
00:11:54,595 --> 00:12:01,236
Mert ezek a bizonyítékok megalapozott gyanút
keltenek - igen, ez, több mint csupán

116
00:12:01,236 --> 00:12:06,640
gyanúalap. Ez pedig a legnagyobb aggodalomra ad okot.

117
00:12:06,640 --> 00:12:13,844
A Kla.TV "Weltgefahr: Höchstgrad-Freimaurerei"( Világveszély: A
legmagasabb fokú szabadkőművesség) című dokumentumfilmjében

118
00:12:13,844 --> 00:12:19,642
bemutattuk, hogy milyen hatalmas hazugság rejlik
például abban a szabadkőműves állításban, hogy: "a

119
00:12:19,642 --> 00:12:23,430
szabadkőművesek nem avatkoznak be a politikába".

120
00:12:23,430 --> 00:12:33,160
Ebben a filmben bebizonyítottuk, hogy szinte az összes
amerikai elnök magas vagy legmagasabb fokú szabadkőműves volt.

121
00:12:33,160 --> 00:12:40,763
Igen. A "Világ a szabadkőművesek hálójában" című
előadásomban bemutattam, hogy a szabadkőművesek melyik 12

122
00:12:40,763 --> 00:12:45,260
szervezetet alapították meg világszerte. Emlékeztek rá?

123
00:12:45,260 --> 00:12:50,273
ENSZ, WHO, EU, WEF, BIS (Bank for
International Settlements, Nemzetközi Fizetések Bankja),

124
00:12:50,273 --> 00:12:54,420
UNESCO, Federal Reserve, NASA és így tovább.

125
00:12:54,420 --> 00:12:58,310
Tudjátok, ezek az emberek nem csak
létrehozzák ezeket szervezeteket.

126
00:12:58,310 --> 00:13:06,380
Nem, természetesen ezeket - amiket alapítottak – ők is irányítják,
és - mint egy pókhálót - egyre jobban és jobban kiterjesztik.

127
00:13:06,380 --> 00:13:12,870
És ezt azzal a céllal teszik, hogy a világ
teljes lakosságát az ellenőrzésük alá vonják.

128
00:13:12,870 --> 00:13:23,518
Mielőtt ma bemutatnék nektek néhány más a legmagasabb fokú
szabadkőművesek által alapított szervezetet, először is szeretném

129
00:13:23,518 --> 00:13:28,950
mindannyiunk figyelmét felhívni , hogy tegyünk különbséget.

130
00:13:28,950 --> 00:13:35,970
Szeretném előre hangsúlyozni - a legnagyobb
nyomatékkal -, hogy semmiképpen sem célom a mai új

131
00:13:35,970 --> 00:13:41,160
kutatással az, hogy általánosságban ítélkezzünk!

132
00:13:41,160 --> 00:13:48,976
Mert a szabadkőművesség problémája semmiben sem
különbözik bármely vallás, egyház, nemzetiség, szekta,

133
00:13:48,976 --> 00:13:54,610
faj stb. problémájától. És itt bármit felsorolhatnánk.

134
00:13:54,610 --> 00:14:03,180
Ha például egy svájci személy bűncselekményt követ el, akár egy
szörnyű terrortámadást, akkor az egész világ

135
00:14:03,180 --> 00:14:12,880
számára egyértelművé kell tenni, hogy nem Svájc vagy a
svájciak követték el a bűncselekményt. Értitek, ugye?

136
00:14:12,880 --> 00:14:20,150
És ugyanez vonatkozik arra is, ha egy német, francia,
angol vagy amerikai ember követ el valamilyen bűncselekményt.

137
00:14:20,150 --> 00:14:29,850
Ez semmiképpen sem jogosít fel bennünket arra, hogy az
egész nemzetet megvessük vagy akár megátkozzuk ezért.

138
00:14:29,850 --> 00:14:37,307
Ugyanígy, ha egy zsidó, egy arab vagy egy fekete ember bármilyen
bűnt követne is el, - még ha egész csoportjaik követnének is el

139
00:14:37,307 --> 00:14:42,900
bűncselekményeket - az sem jogosítana fel
bennünket arra, hogy rasszista megjegyzéseket tegyünk.

140
00:14:42,900 --> 00:14:46,700
Főleg arra nem, hogy rasszista módon cselekedjünk!

141
00:14:46,700 --> 00:14:54,480
Például úgy, ha hagyjuk, hogy általános gyűlölet alakuljon
ki bennünk bizonyos etnikai csoportok és egyebek iránt.

142
00:14:54,480 --> 00:15:00,261
És ugyanez az alapelv érvényes természetesen
minden egyházzal, szabadegyházzal, szektával, titkos

143
00:15:00,261 --> 00:15:05,100
társasággal, párttal és más egyébbel kapcsolatban.

144
00:15:05,100 --> 00:15:10,972
Minden ilyen szervezetet úgy építenek fel és
strukturálnak, mint az üzleteket vagy

145
00:15:10,972 --> 00:15:15,550
nagyvállalatokat. Általában piramisszerű struktúrával.

146
00:15:15,550 --> 00:15:21,750
Ez azt jelenti, hogy alul, a bázison vannak
a közreműködők, akik dolgoznak, a köznép.

147
00:15:21,750 --> 00:15:25,760
De nevezhetjük őket úgy is, hogy ők a "mindent finanszírozók".

148
00:15:25,760 --> 00:15:30,221
Az alapot képző népesség felett működnek aztán
azok, akik figyelemmel kísérik a dolgokat, valamint a

149
00:15:30,221 --> 00:15:33,690
felügyelők és adminisztrátorok a különböző szinteken.

150
00:15:33,690 --> 00:15:41,420
Ezek felett vannak a haladók, a
specialisták és így tovább. Oda vannak helyezve.

151
00:15:41,420 --> 00:15:49,677
És minden vállalkozás, minden szervezet, de
minden vallás, minden párt vagy szekta csúcsán ott

152
00:15:49,677 --> 00:15:55,600
vannak az igazi fejek és ötletgazdák az egész mögött.

153
00:15:55,600 --> 00:16:03,326
Ha a felső vezetés súlyos bűncselekményeket követ el, mint
például gyermekbántalmazás, kábítószer-kereskedelem,

154
00:16:03,326 --> 00:16:09,730
nőkereskedelem, rejtett spekulációs ügyletek,
fegyverkereskedelem, rituális erőszak, esetleg

155
00:16:09,730 --> 00:16:14,180
merényletek, terrorra és háborúra való felbujtás:

156
00:16:14,180 --> 00:16:22,461
Ha tehát mindez valamikor napvilágra kerül, akkor nem
ragadtathatjuk el magunkat, és nem ítélhetjük el

157
00:16:22,461 --> 00:16:31,500
az összes tagot vagy közreműködőt, mintha hirtelen
mind bűnözők lennének! Ez számomra nagyon fontos.

158
00:16:31,500 --> 00:16:37,385
Ezt már az elején nyomatékosan mondom,
mert ma valódi szörnyűségeket fogunk látni.

159
00:16:37,385 --> 00:16:40,690
Ma valóban belenézünk a borzalom gödrébe.

160
00:16:40,690 --> 00:16:49,250
Szörnyűségek a szabadkőműves titkos
társaság szektájának csúcsán és más egyéb helyen.

161
00:16:49,250 --> 00:16:55,451
De még egyszer mondom: ennek abszolút semmi köze
azokhoz a nagyon kedves emberekhez, akikkel

162
00:16:55,451 --> 00:16:59,690
nyaralás közben találkoztam, vagy például a nagymamámhoz.

163
00:16:59,690 --> 00:17:05,900
A nagymamám buzgó katolikus volt. Számomra ő volt a
legcsodálatosabb nő, akit csak el lehet képzelni.

164
00:17:05,900 --> 00:17:15,140
De ennek a hűséges egyházi adófizetőnek fogalma sem
volt arról, hogy mi folyik a vallása vezetőrétegében.

165
00:17:15,140 --> 00:17:22,150
Tehát az olyan szeretetteljes embereket,
mint ő, nem szabad általános ítélettel sújtani.

166
00:17:22,150 --> 00:17:28,831
Főleg akkor nem, amikor kézzelfogható bizonyítékok kerülnek
napvilágra arról, hogy például a katolikus

167
00:17:28,831 --> 00:17:37,470
egyház, a Vatikán stb. legfelsőbb csúcsa bele van
fonódva és ágyazódva a legmélyebb sátánizmusba.

168
00:17:37,470 --> 00:17:44,736
Legkedvesebb barátainknak - akik valamikor aztán bevallották,
hogy a szabadkőművesség alacsonyabb fokainak a tagjai

169
00:17:44,736 --> 00:17:53,940
voltak - fogalmuk sincs arról, hogy mi folyik a magas fokú
szabadkőművesség csúcsán, amiről ma jó alaposan beszélni fogunk.

170
00:17:53,940 --> 00:18:05,256
Kérlek benneteket, hogy soha ne bántsunk beavatatlan vagy jó
szándékú és gyakran rendkívül áldozatkész embereket csak

171
00:18:05,256 --> 00:18:12,850
azért, mert a felső vezetésük szörnyűségeket követett el. Oké?

172
00:18:15,290 --> 00:18:22,150
Nos, most - a megfelelő hosszúságú
bevezető után - térjünk rá a lényegre.

173
00:18:22,150 --> 00:18:26,784
Ezzel a mostani beszéddel, mint mondtam,
kiegészítem az elején említett két

174
00:18:26,784 --> 00:18:31,650
dokumentumfilmet a „Weltgefahr Höchstgrad-Freimaurerei“-t.

175
00:18:31,650 --> 00:18:38,596
Az adatok mennyisége miatt tényleg csak a főcímeket tudom
megemlíteni. Ha a szabadkőművesség minden

176
00:18:38,596 --> 00:18:45,200
egyes területéről részletesen beszélnék,
akkor ma éjjel is itt ülhetnénk, higgyétek el.

177
00:18:45,200 --> 00:18:51,517
De értsétek meg, hogy minden, amit ma közzéteszünk
olyan forrásokkal támasztható alá, amelyeket igazán

178
00:18:51,517 --> 00:18:54,370
megbízhatónak tartunk. Ezt már hallottátok az előbb.

179
00:18:54,370 --> 00:18:59,354
Mi pedig szabad hozzáférést biztosítunk nektek ezekhez a
forrásokhoz. Az a lényeg, hogy halljátok, ami következik.

180
00:18:59,354 --> 00:19:02,270
A forrásokat már összegyűjtöttük, itt megtaláljátok őket.

181
00:19:02,270 --> 00:19:10,080
Hogy lássátok, hogy nem fura fantáziálásokat terjesztünk.

182
00:19:10,080 --> 00:19:17,798
A jelenlegi beszéd, mint már említettük, több
ezer órányi szorgalmas kutatáson alapul, amelyet

183
00:19:17,798 --> 00:19:21,610
jóval több mint 300 Kla.TV-s közreműködő végzett.

184
00:19:21,610 --> 00:19:27,080
Ha most felsorolnám őket, csak az tíz percig tartana.

185
00:19:27,080 --> 00:19:37,600
De előbb nézzük meg még egyszer, hogy miért tartották a
titkos, magasfokozatú szabadkőművességet világszintű veszélynek.

186
00:19:37,600 --> 00:19:44,610
Ma pedig alapítóktól és a
legmagasabb rangú szabadkőműveseketől idézünk.

187
00:19:44,610 --> 00:19:56,922
A saját szájukból hallhatjuk, hogy szándékosan félrevezetik a
szervezetük tagjait, szándékosan hazudnak nekik, és tudatlanságban

188
00:19:56,922 --> 00:20:03,480
tartják őket arról, hogy a Sátán felé kötelezték el magukat.

189
00:20:03,480 --> 00:20:09,745
És mindezt azzal a céllal teszik, hogy
végül az egész világ népességét a Sátán

190
00:20:09,745 --> 00:20:13,220
uralma alá hajtsák, az Ő szolgálatába állítsák.

191
00:20:13,220 --> 00:20:18,650
Most egyelőre csak megemlítem ezt a tényt, egyfajta
főcímként, de látni fogjátok, , hogy alá is tudom támasztani.

192
00:20:18,650 --> 00:20:24,589
A hazugság, a megtévesztés és a
félrevezetés tehát egyik alapelvük, állandó

193
00:20:24,589 --> 00:20:30,070
eszközük, és nem csupán kivételesen élnek vele.

194
00:20:30,070 --> 00:20:37,964
A legmagasabb fokozatú skót szabadkőművesség alapítója és az
úgynevezett szabadkőműves Biblia, a „Morals

195
00:20:37,964 --> 00:20:44,850
and Dogma" (Erkölcs és Dogma) szerzője saját
tollából szolgáltat bizonyítékot erre a tényre.

196
00:20:44,850 --> 00:20:53,770
A 33. fokozatú szabadkőműves Albert Pike-ról
beszélünk, akit 1861-ben előléptettek amerikai

197
00:20:53,770 --> 00:21:00,240
dandártábornokká, miközben az USA oldalán harcolt Mexikóban.

198
00:21:00,240 --> 00:21:02,862
Pike-ot Abraham Lincoln amerikai elnök támogatta, aki maga is
szabadkőműves mester volt. (Pontosítás: Albert Pike-ot nem

199
00:21:02,862 --> 00:21:05,222
Lincoln léptette elő, hanem Andrew Johnson rehabilitálta
1865-ben. Johnson akkor alelnökből lett az Egyesült

200
00:21:05,222 --> 00:21:09,240
Államok elnöke, mert Lincolnt röviddel megválasztása után
meggyilkolták. Andrew Johnson szintén szabadkőműves volt.)

201
00:21:09,240 --> 00:21:16,070
Pike műve, amely a „Morals and Dogma“ (Erkölcs és
dogma) címet viseli, angol és német nyelven is elérhető.

202
00:21:16,070 --> 00:21:26,322
A 104-105. oldalon ezt írja, idézem: "A szabadkőművesség, mint
minden vallás, minden misztérium, a hermetizmus és az alkímia,

203
00:21:26,322 --> 00:21:35,327
mindenki elől elrejti titkait - kivéve a tanítványokat, az érett
és bölcs embereket, illetve a kiválasztottakat -, és

204
00:21:35,327 --> 00:21:42,717
szimbólumainak hamis magyarázatát és
félreértelmezését használja, hogy félrevezesse azokat, akik

205
00:21:42,717 --> 00:21:48,660
azt érdemlik, hogy félrevezessék őket." Jól érthető?

206
00:21:48,660 --> 00:22:01,710
Pike a 819. oldalon kicsit pontosabban kifejti a "szándékos
félrevezetés" elvét. Most pedig nagyon figyeljen mindenki:

207
00:22:01,710 --> 00:22:06,460
"A kék fokozatok csak a templom külső előudvarát jelentik.

208
00:22:06,460 --> 00:22:16,990
A szimbólumok egy részét ott megmutatják ugyan a beavatottaknak,
ugyanakkor hamis értelmezésekkel szándékosan félrevezetik őket.

209
00:22:16,990 --> 00:22:23,340
Nem az a cél, hogy megértse ezeket,
hanem elhitetni vele, hogy megértette.

210
00:22:23,340 --> 00:22:30,430
A valós magyarázat a beavatottak, az arra érettek, a
szabadkőművesség fejedelmei számára van fenntartva."

211
00:22:30,430 --> 00:22:42,930
Most jól figyeljetek: "Az egész királyi és papi művészetet
gondosan elrejtették a magas fokozatokban évszázadokkal ezelőtt."

212
00:22:42,930 --> 00:22:48,377
Ezek aztán a jó testvérek, nem igaz? A legfelső
szinten. Én azt mondom, szeressétek az alsó

213
00:22:48,377 --> 00:22:53,980
fokozatúakat akik nem tudnak semmit az egészről.

214
00:22:53,980 --> 00:22:57,100
Viszont nézzetek a körmére a magas fokozatúaknak!

215
00:22:57,100 --> 00:23:03,970
Hogy hogyan működik ez a jól kitervelt bújócska, azt még
világosabban láthatjuk, ha csak összehasonlítjuk az

216
00:23:03,970 --> 00:23:11,500
"Erkölcs és Dogma" 102. oldalán található
elméleteket a legmagasabb fokú szabadkőművesség gyakorlatával.

217
00:23:11,500 --> 00:23:21,250
A 102. oldaltól kezdve Pike ezt írja, idézem: "Az
ördög az ateizmus vagy bálványimádás megszemélyesítője.

218
00:23:21,250 --> 00:23:30,300
A beavatottak számára nem személy, hanem egy erő,
amely a jóra lett teremtve, de a gonoszat is szolgálhatja.

219
00:23:30,300 --> 00:23:34,410
A szabadság vagy a szabad akarat eszköze.

220
00:23:34,410 --> 00:23:43,736
Ezt a fizikai világ felett uralkodó hatalmat ábrázolja a
mitológiai, szarvakkal megjelenő Pán isten alakjában: innen

221
00:23:43,736 --> 00:23:50,891
származik szabbat kecskéje, az ősi kígyó
testvére és a fényhordozó vagy foszfor, amelyből

222
00:23:50,891 --> 00:23:57,630
a költők a legenda hamis Luciferét alkották".

223
00:23:57,630 --> 00:24:07,650
Látjátok? Csak így érthetitek meg, hogy mit keres Bafomet
szimbóluma a világ legfelsőbb tanácsának washingtoni

224
00:24:07,650 --> 00:24:15,260
székhelyén található szabadkőműves templom főtermében. Ott van.

225
00:24:15,260 --> 00:24:20,060
Később részletesebben is ki fogok térni a
Bafomettel kapcsolatos valódi problematikára.

226
00:24:20,060 --> 00:24:30,210
De most először térjünk vissza a magasrangú szabadkőművesség
bagatellizáló állításához: "Az ördög csak egy erő."

227
00:24:30,210 --> 00:24:38,032
Hogy ez a hivatalos tanítás, miszerint az ördög csupán egy erő,
önmagában mennyire szándékosan félrevezető hazugság,

228
00:24:38,032 --> 00:24:46,720
azt a legfelsőbb fokozatú szabadkőművesség nem
hivatalos gyakorlatának összehasonlító vizsgálata mutatja meg.

229
00:24:46,720 --> 00:24:53,939
A 33. fokozatú szabadkőműves, Arthur Edward Waite
pedig a Fekete mágia könyvében leírta, hogy hogyan

230
00:24:53,939 --> 00:24:59,030
használják ezt az állítólag "egyszerű erőt" a való életben.

231
00:24:59,030 --> 00:25:05,614
A 244. oldalon ad utasításokat arra vonatkozóan,
hogyan kell először megidézni Lucifert, minden

232
00:25:05,614 --> 00:25:10,360
lázadó szellem fejedelmét. Most jól figyeljetek.

233
00:25:10,360 --> 00:25:19,500
Figyeljük meg, hogy az ördögöt személyként és nem pusztán
erőként szólítja meg. Most következik a megidézése, a meghívása.

234
00:25:19,500 --> 00:25:27,411
Ezt mondja: "Lucifer császár, a lázadó szellemek uralkodója és
fejedelme, megidézlek, hogy hagyd el a

235
00:25:27,411 --> 00:25:36,100
lakhelyedet, bárhol is legyen az a világon, és
gyere ide, hogy velem kommunikálj." Idézet vége.

236
00:25:36,100 --> 00:25:39,210
Ez egy erő vagy egy személy, akivel itt beszél?

237
00:25:39,210 --> 00:25:44,469
Amikor azt mondják, hogy "a beavatottak számára
egy erő", akkor látjátok, mi az igazság. Azt

238
00:25:44,469 --> 00:25:48,520
mondom: köztudott, hogy a hazugság elvén alapul mindez.

239
00:25:48,520 --> 00:25:56,620
A nem hivatalos szabadkőműves Titkos Tan 687. oldalán
Pike nyíltan kimondja, hogy valójában miről is van szó.

240
00:25:56,620 --> 00:26:03,598
Azt írja, idézem: "Az Ószövetség istenségét mindenütt
a gonoszság közvetlen teremtőjeként ábrázolják, aki

241
00:26:03,598 --> 00:26:07,600
gonosz és hazug szellemeket uszít az emberekre, ..."

242
00:26:07,600 --> 00:26:12,245
Most már láthatjuk, hogyan fordítja a feje
tetejére a Biblia Ószövetségét. Most hirtelen

243
00:26:12,245 --> 00:26:14,910
Isten a gonosz, aki minden rosszért felelős.

244
00:26:14,910 --> 00:26:23,090
És a további nem hivatalos titkos nyilatkozatok
között - amiket meg kell értenünk - áll, amit A. C. de

245
00:26:23,090 --> 00:26:27,530
la Rive 1889. július 14-i feljegyzésében rögzített.

246
00:26:27,530 --> 00:26:33,796
Még pedig a 33. fokozatú szabadkőműves
Albert Pike is írt bele, amikor a következő

247
00:26:33,796 --> 00:26:37,760
utasítást adta a világ 23 legfelsőbb tanácsának.

248
00:26:37,760 --> 00:26:45,090
A 88. oldalon Pike azt mondja, idézem: "Azt
kell mondanunk a tömegeknek, hogy mi egy

249
00:26:45,090 --> 00:26:49,690
mindenféle babonától mentes Istent imádunk.

250
00:26:49,690 --> 00:27:00,010
Nektek, szuverén Nagyfelügyelőknek mondjuk ezt, hogy
továbbadhassátok a 32., 31. és 30. fokú testvéreknek.

251
00:27:00,010 --> 00:27:07,198
A szabadkőműves vallást mindannyiunknak - a
beavatottaknak, a magas fokozatúaknak - a

252
00:27:07,198 --> 00:27:12,310
luciferi tanítás tisztaságában kell megőriznünk.

253
00:27:12,310 --> 00:27:17,480
Ha Lucifer nem lenne Isten, akkor
Adonáj és papjai vajon rágalmaznák őt?

254
00:27:17,480 --> 00:27:23,760
Igen, Lucifer Isten, és sajnos Adonáj is Isten.

255
00:27:23,760 --> 00:27:30,300
... és az igaz és tiszta filozófiai vallás a
Luciferbe vetett hit, aki egyenrangú Adonájjal.

256
00:27:30,300 --> 00:27:35,887
De Lucifer, a világosság és a jó istene, az
emberiségért harcol Adonáj ‐ a sötétség és

257
00:27:35,887 --> 00:27:39,550
a gonoszság istene - ellen." Az idézet vége.

258
00:27:39,550 --> 00:27:44,080
Látjátok, hogyan van itt minden feje
tetejére állítva? A sátánizmus uralkodik ott fent.

259
00:27:44,080 --> 00:27:50,942
A 33. fokozatú szabadkőműves Manly Palmer Hall a
következő szavakkal dicsőítette a szabadkőműves-kulcsot

260
00:27:50,942 --> 00:27:54,490
a Biblia eme Istene elleni harcban, idézem:

261
00:27:54,490 --> 00:28:03,348
"Amikor a szabadkőműves megtanulja az életerő dinamikájának
helyes alkalmazását, akkor eléri mesterségének mesteri szintjét.

262
00:28:03,348 --> 00:28:09,250
Lucifer forrongó energiái az ő kezében vannak." Az idézet vége.

263
00:28:09,250 --> 00:28:17,420
Tartsuk szem előtt, hogy a legmagasabb fokú szabadkőművesek a nem
hivatalos gyakorlatban az ördögöt "Lucifer császárként, minden

264
00:28:17,420 --> 00:28:23,340
lázadó szellem uralkodójaként és fejedelmeként" idézik meg.

265
00:28:23,340 --> 00:28:32,371
A szabadkőműves szervezetben két jelentős nő működött, a híres
okkultista Helena Petrovna Blavatsky, aki

266
00:28:32,371 --> 00:28:42,300
megalapította a Teozófiai Társulatot, és Alice A. Bailey,
aki egy 32. fokozatú szabadkőműves felesége volt.

267
00:28:42,300 --> 00:28:47,020
Ez utóbbi alapította a "Lucifer
Trust", vagyis "Bízz az ördögben" kiadót.

268
00:28:47,020 --> 00:28:54,630
Blavatsky két kijelentése a Titkos Tanítás
könyvében a 71. és 73. oldalon így hangzik, idézem:

269
00:28:54,630 --> 00:29:03,374
"... Az ördögöt ma az egyház sötétségként ábrázolja...az egyház
Luciferré vagy Sátánná változtatta, - [most figyeljetek:]

270
00:29:03,374 --> 00:29:13,170
mert ő magasabb rangú és idősebb, mint Jehova [vagy Jahve az
eredeti szövegekben] és fel kellett áldozni az új dogmának."

271
00:29:13,170 --> 00:29:22,470
feketén-fehéren: Az ördög tehát idősebb és magasabb rendű,
mint a Biblia Istene, Jahve, aki az eget és a Földet teremtette.

272
00:29:22,470 --> 00:29:25,890
Itt Jehováról beszél, de az eredeti
szövegekben Jehova/Jahve ugyanaz.

273
00:29:25,890 --> 00:29:33,319
"Jehova ...", egy másik idézet tőle: "Jehova [vagy Jahve] -
ezoterikusan Elohim - az a kígyó vagy sárkány is,

274
00:29:33,319 --> 00:29:41,740
amely elcsábította Évát, és a sárkány az 'asztrális
fény' ősi szimbóluma, amely a 'káosz bölcsessége."

275
00:29:41,740 --> 00:29:45,620
Új világ teremtése a káoszból. Kihallod, miről is van szó, látod?

276
00:29:45,620 --> 00:29:51,741
Blavatsky tagja volt a szabadkőműves rendnek,
és a képen látható páholyban ült. Ezt nem fogom

277
00:29:51,741 --> 00:29:56,340
felolvasni, szerintem nem is akarjátok hallani.

278
00:29:56,340 --> 00:30:03,105
Most már világosan láthatjátok azt is, hogy honnan ered a
Jahvét érő, utóbbi időben elterjesztett gyalázkodás, amelyet

279
00:30:03,105 --> 00:30:07,850
megosztó módon terjesztenek közöttünk, felvilágosítók között.

280
00:30:07,850 --> 00:30:13,287
Ez a luciferi titkos társaság nemcsak az
Ószövetség Istenét démonizálja, hanem Jézus

281
00:30:13,287 --> 00:30:16,970
Krisztust és a keresztény vallás egészét is.

282
00:30:16,970 --> 00:30:22,980
Összefoglalva, minden jót gonosznak,
és minden rosszat jónak nyilvánítanak.

283
00:30:22,980 --> 00:30:27,500
Ami jogos az egyre jogtalanabbá
válik, a jogtalan dolgok pedig jogossá.

284
00:30:27,500 --> 00:30:31,440
Csak így tudod megérteni, hogy mi történik kint a világban.

285
00:30:31,440 --> 00:30:37,440
Ki kell jelentenem, hogy itt állunk
a nihilizmus bölcsőjénél, kedveseim.

286
00:30:37,440 --> 00:30:43,480
Ez az összes eddigi értékünk felbomlasztását, és az
ellenkezőjére fordítását jelenti. Ez jellemző a Sátánra.

287
00:30:43,480 --> 00:30:51,940
Nem csoda tehát, hogy a Titkos Tanítás második könyvének
215. oldalán a következőket olvashatjuk. Ismét idézem:

288
00:30:51,940 --> 00:30:58,605
"Az első keresztények (akik megfosztották a zsidókat a
Bibliájuktól) a Teremtés könyvének első négy fejezetét olyan

289
00:30:58,605 --> 00:31:05,849
kevéssé értették ezoterikus jelentésük tekintetében, hogy soha
nem jöttek rá, hogy engedetlenségük nemcsak hogy nem jelentett

290
00:31:05,849 --> 00:31:11,993
bűnt, hanem hogy a "kígyó" valójában maga Isten volt, aki
"Ophis"-ként, Logoszként vagy az isteni, teremtő

291
00:31:11,993 --> 00:31:19,740
bölcsesség hordozójaként megtanította az emberiséget
arra, hogy maga is teremtővé váljon." Az idézet vége.

292
00:31:19,740 --> 00:31:22,380
Láthatjátok, itt is minden a feje tetejére van állítva.

293
00:31:22,380 --> 00:31:31,233
A Titkos Tanítás, 1. kötet, 415. oldalán ez áll, idézet: "Ha
már a Genezishez vezető kulcsot a kezünkben tartjuk, akkor

294
00:31:31,233 --> 00:31:36,460
ez a tudományos és szimbolikus Kabbala, ami feltárja a titkot.

295
00:31:36,460 --> 00:31:43,020
A nagy kígyó az Édenkertben és az
Úristen azonosak." - idézet vége.

296
00:31:43,020 --> 00:31:49,792
Most összefoglalom a szabadkőművesség
alacsonyabb fokozatainak hivatalos tanítását a

297
00:31:49,792 --> 00:31:53,620
magas fokozatú okkultista Blavatsky szavaival.

298
00:31:53,620 --> 00:31:59,940
Az alábbiakban forrásként felsorolt szövegekből van összeállítva.

299
00:31:59,940 --> 00:32:08,056
Röviden ezt mondja: Hivatalosan Lucifer jelentése ...
[hivatalosan, vagyis nektek és a hétköznapi embereknek],

300
00:32:08,056 --> 00:32:14,327
hivatalosan Lucifer jelentése: A szabad
élet, a gondolat, a haladás, a civilizáció, a

301
00:32:14,327 --> 00:32:18,200
szabadság, a függetlenség, a testvériség.

302
00:32:18,200 --> 00:32:24,315
A nem hivatalos tanításban [azaz a titkos
tanításban] azonban az ördög az igazi Isten, a

303
00:32:24,315 --> 00:32:28,010
fényt hozó Logosz, a kígyó pedig a Megváltó lesz.

304
00:32:28,010 --> 00:32:32,740
Ezek az ő idézetei ezeken az
oldalakon, amelyeket alul találsz meg.

305
00:32:32,740 --> 00:32:47,140
És most, a lényegre térve, ezt mondja: idézet : "A Sátán az,
aki a bolygónk istene és az egyetlen isten." Pont. Idézet vége.

306
00:32:47,140 --> 00:32:51,396
Alul megadtuk azokat az oldalakat, amelyeken ezt
szó szerint elmondja. Mindezek szabadkőművesektől/magas

307
00:32:51,396 --> 00:32:54,210
fokozatú szabadkőművesektől származó idézetek.

308
00:32:54,210 --> 00:33:05,240
És ezzel a kis háttérinformációval most már értjük, hogy a
magát sátánistának valló Albert Pike miért írta a következőket

309
00:33:05,240 --> 00:33:11,190
az Illuminátus Rend vezetőjének 1870. január 21-én, idézem:

310
00:33:11,190 --> 00:33:19,268
"Létre kell hoznunk egy legfelsőbb rítust, amely
ismeretlen marad, és amelyre meghívjuk a magas

311
00:33:19,268 --> 00:33:24,960
fokozatú szabadkőműveseket , akiket mi fogunk kiválasztani.

312
00:33:24,960 --> 00:33:32,420
Ami a szabadkőműves testvéreinket illeti, ezeket az
embereket a legszigorúbb titoktartásra kell kötelezni.

313
00:33:32,420 --> 00:33:41,203
E legfőbb rítuson keresztül fogjuk irányítani az egész
szabadkőművességet, amely egyetlen nemzetközi

314
00:33:41,203 --> 00:33:51,520
központtá válik, aminek még nagyobb hatalma lesz
azáltal, hogy vezetése ismeretlen lesz." Idézet vége.

315
00:33:51,520 --> 00:33:55,990
Ha valaha is azt halljátok
bármelyik oldalról, hogy ezek hamisítások:

316
00:33:55,990 --> 00:34:04,830
Azt mondom, az ellenség számára minden pusztán
hamisítás, ha rajtakapják. Hogyan másképp tudna védekezni?

317
00:34:04,830 --> 00:34:12,600
Ezeket a dolgokat ma feketén-fehéren adjuk át
nektek, ahol elolvashatjátok, forrással együtt.

318
00:34:15,700 --> 00:34:24,318
Az ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket napestig sorolhatnám, de
azt mondom, hogy az idő szűkössége miatt legyen ennyi elég

319
00:34:24,318 --> 00:34:32,171
bevezetőként, és vessünk egy pillantást a jellegzetes
szabadkőműves szimbólumokra, hogy lássuk, hogyan tett szert

320
00:34:32,171 --> 00:34:41,280
nemzetközi befolyásra társadalmunk minden szintjén ez a
legmagasabb rítus, amelyet a sátánista Albert Pike hozott létre.

321
00:34:41,280 --> 00:34:44,800
Mert amit tervezett, azt meg is valósította.

322
00:34:44,800 --> 00:34:51,250
És teljesen mindegy, hogy a hivatalos
világ tévesen mit ért e szimbolikus jel alatt.

323
00:34:51,250 --> 00:34:55,650
Éppen most láttátok a nem hivatalos
szellemiséget, amely mögötte áll.

324
00:34:55,650 --> 00:35:03,564
És ahogyan egykor azt mondták, hogy minden út Rómába vezet, most
minden szabadkőműves szimbólum természetesen

325
00:35:03,564 --> 00:35:12,680
Lucifernek - az összes lázadó szellem uralkodójának és
fejedelmének - a hőn áhított világuralmához vezet.

326
00:35:12,680 --> 00:35:19,960
És ezen a ponton, ahogy ígértem, most
részletesebben kitérek Bafomet jól ismert szimbólumára.

327
00:35:19,960 --> 00:35:27,730
Hiszen ezt a szimbólumot a magas fokozatú
szabadkőműves, Aleister Crowley is viselte.

328
00:35:27,730 --> 00:35:34,698
Itt egy magas fokú/legmagasabb fokozatú szabadkőművest
és sátánistát láttok munkálkodni, amikor háborúról és

329
00:35:34,698 --> 00:35:39,010
véráldozatról, csecsemőáldozatról és hasonlókról van szó.

330
00:35:39,010 --> 00:35:44,960
Crowley a Hermetic Order of the Golden Dawn
(magyarul: az Arany Hajnal Hermetikus Rend) tagja volt.

331
00:35:44,960 --> 00:35:53,240
Nyíltan elismerte, hogy sátánista és okkultista volt, még
azzal is dicsekedett, hogy ő maga a "666-os nagy fenevad".

332
00:35:53,240 --> 00:35:58,919
A "Mágia az elméletben és a gyakorlatban" című könyvének 4.
kötetében, a 87. oldalon pedig mágikus

333
00:35:58,919 --> 00:36:06,000
rituálékra és az emberáldozatokra vonatkozó utasításokat
ad. Most pedig térjünk a tárgyra, kedves emberek.

334
00:36:06,000 --> 00:36:10,300
Idézet - most jól figyeljetek, ez ott egészen fent történik.

335
00:36:10,300 --> 00:36:17,100
Idézet: "A véráldozat mindig is a
mágia legelismertebb része volt.

336
00:36:17,100 --> 00:36:21,911
Ezért a legnagyobb spirituális haszon
érdekében olyan áldozatot kell kiválasztani, amely a

337
00:36:21,911 --> 00:36:25,070
legnagyobb és legtisztább erővel rendelkezik.

338
00:36:25,070 --> 00:36:34,460
A tökéletes ártatlansággal és magas intelligenciával rendelkező
fiúgyermek a legkielégítőbb és legmegfelelőbb áldozat.

339
00:36:34,460 --> 00:36:41,970
Szinte minden célra az emberáldozat a legjobb." (idézet vége)

340
00:36:41,970 --> 00:36:51,873
A "Mágia elméletben és gyakorlatban" című könyvsorozatának
negyedik kötetében, a 88. oldalon azt írja, "hogy

341
00:36:51,873 --> 00:36:58,700
az egész bolygót meg kell vérben fürdetni." Értitek ezt?

342
00:36:58,700 --> 00:37:06,560
"Ezt a nagy háborút meg kell vívni, mert
ez egy rendkívül fontos mágikus művelet."

343
00:37:06,560 --> 00:37:14,904
Az ilyen büntetlenül kimondott sátánista szabadkőműves
hitvallások tükrében a terrortámadások, háborúk, járványok és

344
00:37:14,904 --> 00:37:21,810
mindenféle pusztítás... hirtelen egy teljesen új
dimenziót nyitnak meg, így már látható a logika

345
00:37:21,810 --> 00:37:27,270
mindamögött, ami a világban folyamatosan történik.

346
00:37:27,270 --> 00:37:36,642
Az elfajzott, perverz világvezetők számára világunk
alapvető elpusztítása nem tűnik többnek, mint egy szükséges és

347
00:37:36,642 --> 00:37:42,480
kívánatos áldozati rituálé, amelyet a Sátán maga követel.

348
00:37:42,480 --> 00:37:50,472
Még egyértelműbben fogalmazva ez azt jelenti, hogy az ilyen
nézeteket valló világszintű vezetők számára még egy harmadik

349
00:37:50,472 --> 00:37:56,400
világháború sem jelentene mást, mint a
legnagyobb áldozati szertartást, amelyet valaha is

350
00:37:56,400 --> 00:38:01,100
Lucifer, a Sátán és az ördög tiszteletére végeztek.

351
00:38:01,100 --> 00:38:08,516
Ide tartoznak a "plandémiák" (előre megtervezett világjárványok)
és a hasonló események. Bafomet imádatában a

352
00:38:08,516 --> 00:38:14,740
sátáni rituálék és emberáldozatok
tükröződnek a jelentől egészen az ókorig visszamenőleg.

353
00:38:14,740 --> 00:38:21,630
Egészen odáig próbálok ma eljutni
veletek együtt, kedveseim. Készen álltok rá?

354
00:38:26,620 --> 00:38:39,850
Ribemonti Anselm már 1098-ban, Antiochia ostroma idején
kapcsolatba hozta Bafometet az első keresztes hadjáratával.

355
00:38:39,850 --> 00:38:47,280
Ezt a Bafomet-imádó hálózatot a főáramú
média azonban mindig is rejtve tartotta.

356
00:38:47,280 --> 00:38:52,182
Amint szóba kerül, azonnal a szőnyeg alá
söprik, semmit sem lehet róla megtudni. Ezért

357
00:38:52,182 --> 00:38:55,300
kell erről beszélnünk a 22. AZK alkalmával.

358
00:38:55,300 --> 00:39:01,734
Amit a tömegmédia szintén mindig kategorikusan elhallgatott
előlünk, és amit egyetlen igazságszolgáltatási

359
00:39:01,734 --> 00:39:09,200
rendszer sem ismert el és büntetett meg kellőképpen,
azok a világszerte összefonódó szabadkőműves hálózatok.

360
00:39:09,200 --> 00:39:17,884
Ők jelentik ennek a szektának az anyagi hátterét, és ők
adnak neki egy humánus, hogy ne mondjam, jámbor megjelenést,

361
00:39:17,884 --> 00:39:23,220
értitek? Végső soron pénzügyi szempontból szükséges ez számukra.

362
00:39:23,220 --> 00:39:32,170
Kezdjük tehát a legalapvetőbb gyakorlatokkal, és
haladjunk a lehető legközvetlenebbül az ősi eredetük felé.

363
00:39:32,170 --> 00:39:40,258
Az egész hálózatuk szó szerint semmi mást nem csinál,
mint titokban találkoznak, titkos jeleket használva

364
00:39:40,258 --> 00:39:46,620
kölcsönösen támogatják egymást minden elképzelhető helyzetben.

365
00:39:46,620 --> 00:39:51,317
Ezek a jelek, amelyeket használnak,
gyermekek számára is érthetően fogalmazva mindössze

366
00:39:51,317 --> 00:39:54,110
ennyit jelentenek: "Itt vásárolj, ne máshol!"

367
00:39:54,110 --> 00:40:03,260
A háborúban pedig ezek a titkos jelek ezt jelentik: "Ha
ezt látod a házamon, kímélj meg, mert közétek tartozom."

368
00:40:03,260 --> 00:40:11,801
Ha pedig bármilyen karrierről van szó: "Ha ezt a jelet látod,
vagy ha egy ilyen vagy olyan jelet mutatok, akkor engem válassz,

369
00:40:11,801 --> 00:40:16,590
és csak a hozzám hasonlókat." A politikában is így van ugyebár…

370
00:40:16,590 --> 00:40:24,560
A kedves kis üdvözléseknél és
összes ismerős szimbólum esetében is.

371
00:40:24,560 --> 00:40:29,780
"Végeredményben minden szinten csak
magunkat támogatjuk" - így értendő mindez.

372
00:40:29,780 --> 00:40:36,370
A jelek viselői tehát vállalják, hogy
kölcsönösen mindig előnyben részesítik egymást.

373
00:40:36,370 --> 00:40:43,064
Másrészről viszont azt is mondják, hogy aki nem viseli a
jelünket, aki nem tartozik a mi titkos szövetségünkhöz,

374
00:40:43,064 --> 00:40:47,020
annak hátrányos helyzetben kell maradnia. Ez így működik.

375
00:40:47,020 --> 00:40:53,099
Ugyanakkor a világ összes becsapott
nem-szabadkőművesét nem támogatja semmilyen

376
00:40:53,099 --> 00:40:57,550
versenyhivatal. Ilyen nem is létezik, éppen ellenkezőleg.

377
00:40:57,550 --> 00:41:02,876
Ha például egy kicsit is túl olcsón adom
el a kávét az éttermemben, bajba kerülök a

378
00:41:02,876 --> 00:41:06,370
Gazdasági Versenyhivatalnál. Érdekes, ugye?

379
00:41:06,370 --> 00:41:12,292
De ugyanez a hivatal nem mutat semmiféle
buzgalmat, amikor a szabadkőművesek folyamatos,

380
00:41:12,292 --> 00:41:16,540
milliárdos összegű öntámogatásairól van szó.

381
00:41:16,540 --> 00:41:22,490
Megígérem, hogy még ebben a beszédben megtudjátok, hogy miért.

382
00:41:22,490 --> 00:41:33,626
Röviden, a szabadkőművesség, a szabadkőművesek egymás közötti
kölcsönös támogatása évszázadokon keresztül kategorikusan kizárta

383
00:41:33,626 --> 00:41:39,280
a rajtuk, a szabadkőművességen kívüli versengők többségét.

384
00:41:39,280 --> 00:41:46,173
Tehát míg minden kisvállalkozót azonnal büntetéssel fenyegetnek,
ha titkos megállapodásokkal vagy kenőpénzekkel kedveznek

385
00:41:46,173 --> 00:41:53,580
maguknak, addig a mi igazságszolgáltatásunk egyszerűen hagyja,
hogy a szabadkőművesség teljes egészében büntetlenül működjön.

386
00:41:53,580 --> 00:41:59,220
Mindez ráadásul globális szinten
történik. És ez már évszázadok óta így van.

387
00:41:59,220 --> 00:42:08,620
Egykor büntetőeljárások folytak emiatt, igen, tiltásokkal, sőt az
országból való kiutasítással sújtották a titkos szövetségeket.

388
00:42:08,620 --> 00:42:13,934
A szabadkőművesség természete azonban mindig
is olyan kitartónak és kiirthatatlannak

389
00:42:13,934 --> 00:42:18,060
bizonyult, mint amilyen a mérgező bíbor nebáncsvirág.

390
00:42:18,060 --> 00:42:22,560
Mint tudjuk, ebben a növényben az a
veszélyes, hogy invazív természetű.

391
00:42:22,560 --> 00:42:29,201
Más szóval, kiszorítja az összes őshonos
növényfajt, és felszínen futó gyökérzetével egész

392
00:42:29,201 --> 00:42:33,120
folyópartokat elborít, ami pedig erózióhoz vezet.

393
00:42:33,120 --> 00:42:39,930
A szabadkőművesség pontosan így működik, mert gyökérszerű rejtett
összefonódása behatol az összes

394
00:42:39,930 --> 00:42:47,480
hatóságunkba, állami intézményeinkbe, oktatási
intézményeinkbe és minden egyéb intézményünkbe.

395
00:42:47,480 --> 00:42:55,460
Ebben a rejtett összefonódásban kölcsönösen fedezik
egymást. Tehát titkos jeleikről felismerik egymást.

396
00:42:55,460 --> 00:43:03,962
Ezek közé tartoznak például kézzel vagy lábbal adott jelek,
pillantások, háromszögek, szögjelek, napjelek, pókháló,

397
00:43:03,962 --> 00:43:14,420
számok, mint például a 322, egészen a koponyákig, keresztbe
tett csontokig, piramisjelekig és még sok más szövetségi jelig.

398
00:43:14,420 --> 00:43:22,470
Azt mondom, hogy csak az összes hátrányos helyzetű nép bátor
egyesülésével - összefogva a független biztonsági erőkkel, jogi

399
00:43:22,470 --> 00:43:28,898
szolgálatokkal és a szabadkőművességgel nem keveredő
igazságszolgáltatással - lehet megállítani ezt

400
00:43:28,898 --> 00:43:36,200
a világméretű korrupciót, vagyis, hogy a titkos
szövetségen belül egymást előnybe részesítsék.

401
00:43:36,200 --> 00:43:48,500
És, hogy ez nem puszta összeesküvés-elmélet, hanem kőkemény,
tényleges összeesküvés, az alábbi információkból könnyen látható.

402
00:43:48,500 --> 00:43:56,170
Most egy áttekintést adok a mindenütt megjelenő
szabadkőműves jelek és obeliszkek rejtélyéről.

403
00:43:56,170 --> 00:44:01,675
Ez a titkos szervezet ugyanis olyan hatalmas
méretű és olyannyira jelen van mindenütt, hogy a szó

404
00:44:01,675 --> 00:44:05,180
szoros értelmében már nem látjuk a fától az erdőt.

405
00:44:05,180 --> 00:44:12,680
Globális egységesítésük révén úgy tudtak
érvényesülni, hogy népek sora észre sem vette azt.

406
00:44:12,680 --> 00:44:17,010
Akkor térjünk most vissza az obeliszkek rejtélyéhez.

407
00:44:17,010 --> 00:44:30,110
Kla.TV csapatainknak néhány nap alatt több mint 1000 obeliszket
sikerült lefényképezniük 122 országban. Csak Svájcban már 600-at.

408
00:44:33,060 --> 00:44:40,480
Most egy kis részét láthatjátok ezeknek a háttérben. Várok
egy pillanatig, hogy átnézhessétek, és ha végigolvastátok

409
00:44:40,480 --> 00:44:45,730
a teljes listát, ezután még további 30 ország következik.

410
00:44:45,730 --> 00:44:51,410
Mindenhol obeliszkeket látunk. Egy
az egyben ugyanolyan formájúakat.

411
00:44:51,410 --> 00:44:57,683
Szóval ekkora jelentőséggel bír ez a csoport, hogy
piramis- és obeliszk-szimbólumaikat a világ minden

412
00:44:57,683 --> 00:45:00,940
táján elhelyezhetik, például a következő helyeken.

413
00:45:00,940 --> 00:45:08,295
Most pedig vegyük sorra őket: vasútállomásokon, hidakon,
postahivatalokban, bíróságokon, a legmagasabb kormányzati

414
00:45:08,295 --> 00:45:15,004
épületeknél és szövetségi épületeknél, városkapuknál,
börtönépületeknél, rendőrségi épületeknél, katonai

415
00:45:15,004 --> 00:45:22,230
létesítményeknél, falusi tereken, városházákon, egyetemi
épületekben, állami iskolákban, színházakban, művészeti

416
00:45:22,230 --> 00:45:30,910
galériákban, önkormányzati épületekben, ügyvédi irodákban, falusi
kutaknál, falusi tereken, Mainz-tól a kínai Mennyei béke teréig.

417
00:45:30,910 --> 00:45:37,293
Váraknál és kastélyok terén, háborús emlékműveknél,
templomoknál és templomtereken a vatikáni Szent

418
00:45:37,293 --> 00:45:41,280
Péter-bazilikától az oroszországi Szent Péter térig.

419
00:45:41,280 --> 00:45:48,104
Elhelyezhetik ezeket kolostorokon, tóparti sétányokon,
körforgalmakban, katedrálisokban, szabadegyházakban, kórházakban,

420
00:45:48,104 --> 00:45:52,824
különböző banképületekben és
pihenőparkokban, kaszinókban, temetőkben, kereskedelmi

421
00:45:52,824 --> 00:45:56,290
épületekben, várakban és ezernyi más helyen.

422
00:45:56,290 --> 00:46:04,760
És persze évente milliókat fizetnek az ilyen
épületek és óriási emlékművek fenntartására.

423
00:46:04,760 --> 00:46:11,640
Egyetlen ilyen óriási obeliszk éves
fenntartása több mint 100 000 frankot tesz ki. Tudtátok?

424
00:46:11,640 --> 00:46:18,090
Tehát anyagilag is támogatják ezeket,
a kormányzati pénzalapokon keresztül.

425
00:46:18,090 --> 00:46:24,002
De az obeliszkeken kívül sok más szimbólumuk
is van. A piramisok pedig különösen fontosak.

426
00:46:24,002 --> 00:46:26,760
Ezt is mindjárt részletesebben megvizsgáljuk.

427
00:46:26,760 --> 00:46:30,920
Az obeliszkek csúcsán is ott vannak a piramisok.

428
00:46:30,920 --> 00:46:36,449
A piramis, amelynek tetején egy rügy van, a
nap hieroglifáját mutatja, és a felkelő

429
00:46:36,449 --> 00:46:39,980
napnak ez a szimbóluma mindenhol megtalálható.

430
00:46:39,980 --> 00:46:46,505
Templomablakokban, homlokzatokon, kastélyokban, bankokban,
boltíveken, hidakon, városkapukon,

431
00:46:46,505 --> 00:46:53,490
tornyokon, állami épületeken, kereskedelmi épületeken
és minden elképzelhető létesítmény ajtaján.

432
00:46:53,490 --> 00:47:01,273
A Szövetség szimbóluma mindenhol megtalálható, a templomoktól a
hidakon és bankokon át a bíróságokig, a vasútállomásoktól és

433
00:47:01,273 --> 00:47:05,820
kereskedelmi épületektől a művészeti galériákig és kastélyokig.

434
00:47:05,820 --> 00:47:10,940
És most elérkeztünk Hórusz mindent látó
szeméhez. Jól jegyezzétek meg a Hórusz nevet.

435
00:47:10,940 --> 00:47:16,970
Mint mondtam, ma visszaviszlek
benneteket az ókorba, ahol minden kezdődött.

436
00:47:16,970 --> 00:47:27,479
Hórusz mindent látó szeme, a pókháló és a földdominancia jele, a
Vénusz kagyló, az iránytű és a derékszög, a háromszög. Ízisz, más

437
00:47:27,479 --> 00:47:37,421
néven Vénusz, a templomos kereszt, a két oszlop, Boáz és Jakin
(Salamon templomának bejáratánál), a Fleur de Lys (liliom) -

438
00:47:37,421 --> 00:47:46,232
egyébként egy tipikus elit szimbólum, az egyenlő szárú
kelta háromszög, a bagoly, a koponya a 322-es számmal,

439
00:47:46,232 --> 00:47:51,400
a Dagon kalap, a Szent Grál, a Hermész bot, a dupla W.

440
00:47:51,400 --> 00:48:00,980
A szabadkőműves templomok gyakran tartalmazzák
mindezeket a szimbólumokat együtt, egy templomban.

441
00:48:00,980 --> 00:48:08,353
Aztán ezek kombinációit is megtaláljuk. A
háromszöget gyakran kombinálják a napszimbólummal,

442
00:48:08,353 --> 00:48:13,420
Hórusz szemével vagy más fontos szimbólumokkal.

443
00:48:13,420 --> 00:48:19,887
A szász-anhalti és a mannheimi felsőbb tartományi
bíróságok ugyanolyan szimbólumkombinációkat viselnek, mint

444
00:48:19,887 --> 00:48:24,020
például a mannheimi kastélytemplom vagy a jezsuita templom.

445
00:48:24,020 --> 00:48:31,200
Azt kell mondanom, ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a pápaság
és a jezsuitizmus is mélyen összefonódott a szabadkőművességgel.

446
00:48:31,200 --> 00:48:39,490
Egy egész listát összeállíthatánk a szabadkőműves papok
minden fajtájáról. De ez már tényleg túl messzire megy.

447
00:48:39,490 --> 00:48:45,155
A würzburgi dóm is ugyanazokat a
szimbólumokat viseli, mint a frankfurti operaház vagy

448
00:48:45,155 --> 00:48:48,800
a rendőrség épülete és a Kunsthaus Brémában.

449
00:48:48,800 --> 00:48:54,410
Ugyanezek a kombinációk a temetőkben, városi színházakban,
megyei bíróságokon és városházákon is előfordulnak.

450
00:48:54,410 --> 00:48:59,188
Pontosan ugyenezeket láthatjuk Münsterben, a katedrálisokban,
templomokban, állami kancelláriákban,

451
00:48:59,188 --> 00:49:05,140
vasútállomásokon, főpályaudvarokon, múzeumokban, kastélyokban,
szállodákban és mindenféle kereskedelmi épületben.

452
00:49:05,140 --> 00:49:10,700
Azt mondom, hogy az obeliszkek titka a
Kla.TV mind a tizenkét rubrikájában megtalálható.

453
00:49:10,700 --> 00:49:16,590
A világ minden táján ugyanolyan
épületeken ugyanazok a jelek láthatóak.

454
00:49:16,590 --> 00:49:22,278
Nincs különbség a postaépületek, önkormányzati épületek,
kormányzati épületek, mindenféle

455
00:49:22,278 --> 00:49:29,050
kereskedelmi épületek, katedrálisok vagy rendőrségi
épületek között. Mindenhol egy és ugyanaz.

456
00:49:29,050 --> 00:49:38,711
Akár a Kornhausban vagy a kantoni rendőrségnél itt Bernben, akár
az orosz temetőkben, a zürichi Uránia főőrházban, akár a würzburgi

457
00:49:38,711 --> 00:49:47,660
rezidenciákon, a bécsi szövetségi minisztériumban, vagy a
passaui székesegyháztól a szentpétervári Kazanyi-székesegyházig.

458
00:49:47,660 --> 00:49:56,520
A titkos társaságok szimbólumai lépésről lépésre elkísérnek
bennünket mindenhová. Senki sem mondja el, hogy miért van ez így.

459
00:49:56,520 --> 00:50:04,540
Egyszerűen lehetetlen az összes
obeliszkről teljes globális áttekintést készíteni.

460
00:50:04,540 --> 00:50:09,950
Csak az elmúlt évtizedekben több ezerrel bővült a számuk.

461
00:50:09,950 --> 00:50:20,630
Aztán számos obeliszkhez hasonló építményt húztak fel
szerte a világon. Itt vannak további képek a Kla.TV csapataitól.

462
00:50:20,630 --> 00:50:31,604
Ismétlem, 1026 obeliszket fényképeztek le 122 országban, de
emellett csaknem 40 országban csapatokat alkotva fedezték fel

463
00:50:31,604 --> 00:50:37,720
ezeket a teljesen ismeretlen piramisokat, amiket hátul láthattok.

464
00:50:37,720 --> 00:50:42,350
Szóval 40 országból, mutassuk meg
itt egy pillanatra a felsorolást:

465
00:50:42,350 --> 00:50:50,997
Például Afrikában, Egyiptomban és Szudánban, Maliban, a
Közel-Keleten és Ázsiában, mindenhol ugyanez a helyzet. Irak,

466
00:50:50,997 --> 00:50:59,127
Irán, Kína, Kambodzsa, Észak-, Közép- és Dél-Amerika,
Beliz, Guatemala, Honduras, Mexikó, Peru, egész Európa -

467
00:50:59,127 --> 00:51:04,600
Franciaország, Görögország, Olaszország, Spanyolország,

468
00:51:04,600 --> 00:51:12,500
És e kutatás során ráadásul valóban
megtalálták a legendás Bábel tornyát.

469
00:51:12,500 --> 00:51:16,340
Most azt kérditek, mi köze van ennek a piramisokhoz?

470
00:51:16,340 --> 00:51:22,320
Először azt hittem, hogy piramisok csak
Egyiptomban vannak, például a gízai, nem igaz?

471
00:51:22,320 --> 00:51:30,020
Nem, a Bábel tornyára is rábukkantak, amely szintén
nem kerek volt, ahogyan azt korábban elhitették velünk.

472
00:51:30,020 --> 00:51:44,060
Pontosan így néz ki a Google Earth-ön az alapja. Egy
Koldewey nevű régész 18 év aprólékos munkájával tárta fel.

473
00:51:44,060 --> 00:51:52,300
Egy 1890-ben megjelent viktoriánus világatlaszban,
egy kronológia táblázatban találtuk meg, amely a

474
00:51:52,300 --> 00:51:57,590
Bábel tornyát egy gigantikus obeliszkként mutatta be.

475
00:51:57,590 --> 00:52:09,860
Mivel a torony csúcsát a felhőkig érőre tervezték, a végső
formája valahogy így nézett volna ki? Vagy így? Pontosan.

476
00:52:09,860 --> 00:52:15,910
Most pedig elérkeztünk az obeliszk jelentéséhez.
Vajon találunk erről is izgalmas információkat?

477
00:52:15,910 --> 00:52:27,550
Talán az iszlám beszél erről a legvilágosabban.
Az iszlámban ez testesíti meg magát az ördögöt.

478
00:52:27,550 --> 00:52:33,650
Minden mekkai zarándoklat végén
rituálisan megkövezik ezt az ördögöt.

479
00:52:33,650 --> 00:52:39,810
És itt az ördögöt a világ minden tájáról
érkezett több mint 3 millió muszlim kövezi halálra.

480
00:52:39,810 --> 00:52:46,940
Mohamed próféta azonban már Kr.
u. 630-ban bevezette ezt a rítust.

481
00:52:46,940 --> 00:52:56,570
De most vissza kell mennünk még 1670 évet, az akkád Ó-Babilonig.

482
00:52:56,570 --> 00:53:03,040
Ez az a hely, ahol a szabadkőművesség
igazi gyökerei vannak, amelyről ma beszélünk.

483
00:53:03,040 --> 00:53:08,310
Ez a rész most nagyon fontos a továbbiak
és az általános összefüggések megértéséhez.

484
00:53:08,310 --> 00:53:17,020
Tehát az obeliszk eredetileg egy monolit
volt. A babiloni Shámash istennek szentelték.

485
00:53:17,020 --> 00:53:20,723
A Sátán azonban csak a magas fokozatú
szabadkőműveseknél jön be a képbe, ahol az embereknek oda kell

486
00:53:20,723 --> 00:53:23,750
szentelniük a lelküket Lucifernek, a fényhordozónak.

487
00:53:23,750 --> 00:53:27,780
Az emberek már annak idején is emberáldozatokat mutattak be neki.

488
00:53:27,780 --> 00:53:32,900
Hallottunk már az emberáldozatokról.
Ne feledjük, hogy innen származnak.

489
00:53:32,900 --> 00:53:38,520
Főként gyerekeket áldoztak fel már akkor is. Ahogy korábban
hallhattuk, az ártatlan fiúk voltak a legmegfelelőbb áldozatok.

490
00:53:38,520 --> 00:53:47,494
Olyan magas fokozatú szabadkőművesek szerint, akik
kiléptek onnan, évente 8 millió gyerek tűnik el világszerte.

491
00:53:47,494 --> 00:53:52,660
Most már tudjuk, hogy többek között hová is tűnnek el.

492
00:53:52,660 --> 00:53:56,320
Ez azt jelenti tehát, hogy az
obeliszkek nem pusztán díszítő célú kőoszlopok.

493
00:53:56,320 --> 00:54:04,676
A napimádat és az emberáldozat azonban nem a Nap
tiszteletére történt, mert a Napot csupán Nimród

494
00:54:04,676 --> 00:54:10,300
árnyékképének tekintették, az akkori hivatalos tanítás szerint.

495
00:54:10,300 --> 00:54:14,500
Talán azt gondoljuk, hogy ez lehetetlen.
Ilyesmit nem lehet elhitetni az emberekkel!

496
00:54:14,500 --> 00:54:22,721
De igen. Ahogy Rómában Néró istenné nyilvánította magát, és
imádatot követelt, ugyanúgy Nimród, Babilon első

497
00:54:22,721 --> 00:54:32,980
sátánista uralkodója is napistenként imádtatta magát, már
Krisztus előtt 2300-ban. Nincs semmi új a nap alatt.

498
00:54:32,980 --> 00:54:39,523
Ő vezette be akkoriban az ősi
Lucifer-kultuszt. És ezt a mai napig is gyakorolják az

499
00:54:39,523 --> 00:54:43,460
úgynevezett Új Világrend okkult hatalmi elitjei.

500
00:54:43,460 --> 00:54:47,140
Sok adásban számoltunk már be erről a
témakörről. Például Hemingbrough és hasonlók.

501
00:54:47,140 --> 00:54:50,860
Az obeliszk egyben fallikus szimbólum is.

502
00:54:50,860 --> 00:54:55,375
Más szóval, egy luciferi szekta teljes
erőbedobással és a perverz szex által mindenáron

503
00:54:55,375 --> 00:54:58,720
igyekszik megszerezni a világuralmat a tervek szerint.

504
00:54:58,720 --> 00:55:04,070
Úgy is mondhatnánk, hogy az obeliszkek az ő
antennáik a népek mágikus befolyásolására.

505
00:55:04,070 --> 00:55:11,100
Az obeliszken lévő gömb Lucifer világuralmát vetíti előre.

506
00:55:11,100 --> 00:55:19,760
A Nimród-Lucifer-kultusz tehát Babilonból
terjedt ki az egész világra. Onnan származik.

507
00:55:19,760 --> 00:55:25,420
Most folytassuk a kérdéseket.
Áttérünk a történet egyik mellékvágányára.

508
00:55:25,420 --> 00:55:31,170
Tegyük fel a kérdést, hogy volt-e valaha
özönvíz? Van erre bármilyen bizonyíték?

509
00:55:31,170 --> 00:55:42,970
Mi tette lehetővé Nimród terjeszkedését
minden irányban? Mi volt az ösztönzőerő?

510
00:55:42,970 --> 00:55:52,281
Ki volt Nimród? A Biblia 1. Mózes 10. fejezete alapján ő volt
az első okkult uralkodó, aki totális háborút hirdetett az

511
00:55:52,281 --> 00:55:57,910
ég és a föld Istene ellen, mindössze 50 évvel az özönvíz után.

512
00:55:57,910 --> 00:56:00,360
Hallottátok ezt ma már, hogy: "Isten az emberiség ellensége."?

513
00:56:00,360 --> 00:56:04,670
Ott kezdődött, 50 évvel az özönvíz után.
Ezért kell ezzel a témával is foglalkoznunk.

514
00:56:04,670 --> 00:56:10,410
Ilyen messzire megyünk vissza a történelembe.
Teljes háborút hirdettek akkoriban Isten ellen.

515
00:56:10,410 --> 00:56:17,910
Az özönvizet - amiről a Biblia beszámol - egyébként a világ számos
kultúrája is képekkel alátámasztva, egyetértően megerősíti.

516
00:56:17,910 --> 00:56:24,816
Például a suméroktól kezdve a Gilgames eposzon át
egészen az akkád Atrahasis eposzig. A muszlim

517
00:56:24,816 --> 00:56:30,440
kultúráktól egészen a kínai kultúrákig, és még sorolhatnánk.

518
00:56:30,440 --> 00:56:37,615
Nimród tehát visszatért a természetfeletti
erőkkel való okkult kapcsolatokhoz, amelyek

519
00:56:37,615 --> 00:56:42,860
köztudottan az özönvíz fő okaként voltak ismertek.

520
00:56:42,860 --> 00:56:44,956
Akkor Isten fiai bementek a nép közé
(egyesültek az emberek lányaival). Ismeritek a

521
00:56:44,956 --> 00:56:46,720
történetet. Ott, a Mózes első könyvének 6. fejezetében.

522
00:56:46,720 --> 00:56:55,410
Nimród okkult társaival együtt bosszút esküdött Isten ellen.

523
00:56:55,410 --> 00:57:01,600
Kik voltak az okkult társak? Ők a
Bibliában leírt bukott angyalok.

524
00:57:01,600 --> 00:57:06,735
Bábel tornyának megépítésével szembe akartak
szállni minden jövőbeli istennel és

525
00:57:06,735 --> 00:57:10,870
özönvízzel. Ez a cél állt az eredeti elgondolás mögött.

526
00:57:10,870 --> 00:57:16,440
A Nap kultusza védelmet ígért minden jövő nemzedéknek.

527
00:57:16,440 --> 00:57:25,110
Nimród és felesége, Szemiramisz így nevezték ki magukat
égi isteneknek. Ugyanúgy, ahogy Néró tette Rómában, ugye.

528
00:57:25,110 --> 00:57:27,750
És ők még ma is mindent áthatnak és befolyásolnak.

529
00:57:27,750 --> 00:57:32,941
Bábelből indult ez a kultusz, majd eljutott Indián
át az ókori Perzsiába, Egyiptomba, Líbiába,

530
00:57:32,941 --> 00:57:37,470
Görögországba, Rómába, a germán törzsekhez és végül hozzánk.

531
00:57:37,470 --> 00:57:41,468
Azért, hogy bosszút álljon az özönvíz
Istenén, akit az emberiség ellenségének

532
00:57:41,468 --> 00:57:44,500
tekintett, Nimród istenné nyilvánította saját magát.

533
00:57:44,500 --> 00:57:50,140
Sikerült neki kultuszát az összes nép körében meghonosítania.

534
00:57:50,140 --> 00:57:59,330
És ahogy a Biblia Istenének is sok neve van,
Nimródnak is sok új nevet adtak más kultúrákban.

535
00:57:59,330 --> 00:58:04,860
De mindig minden az ő kultuszáról szólt, ő állt a középpontban.

536
00:58:04,860 --> 00:58:10,370
Ha meg akarjuk érteni, hogy miért volt ennyi
neve, elég ha arra gondolunk, hogy Jézusnak

537
00:58:10,370 --> 00:58:13,470
hány neve volt; Jeshua, Jesu. Ez így működik.

538
00:58:13,470 --> 00:58:19,770
A babiloni kultúra Oannészként és más neveken is említi.

539
00:58:19,770 --> 00:58:23,270
Egyiptomban Osiris néven vált ismertté.

540
00:58:23,270 --> 00:58:33,710
A görög kultúrában ő volt Kronosz vagy Zeusz, Kronosz
fia, továbbá Herkules, vagyis Nimród, az óriás vagy Nebroth.

541
00:58:33,710 --> 00:58:48,010
Aztán említhetjük még Bassareust vagy Dionüszoszt, a bor istenét,
Phoroneust, a folyók istenét vagy Berosust, a tűz istenét.

542
00:58:48,010 --> 00:58:51,160
A szíriai kultúrában Nimródból egyszeriben Dágon lett.

543
00:58:51,160 --> 00:59:00,490
Izraelben, Kánaánban Baál lett, innen ered a Baál-imádat
gyermekáldozatokkal, véráldozatokkal - az állandó áldozatokkal.

544
00:59:00,490 --> 00:59:08,140
A római kultúrában Nimród egyszerre lett Szaturnusz
és Bacchus is. A germán kultúrában Belus lett belőle.

545
00:59:08,140 --> 00:59:17,980
Nimród és felesége/anyja, Szemiramisz a mitológia
pantheonját, azaz egy nép isteneinek összességét szimbolizálta.

546
00:59:17,980 --> 00:59:23,840
Nimród a háború istenét szimbolizálja -
felesége Szemiramisz a szerelem istennője volt.

547
00:59:23,840 --> 00:59:28,100
Talán most azt gondolod, hogy nem ismerjük
még igazán Szemiramiszt: Ki is ő valójában?

548
00:59:28,100 --> 00:59:33,330
Hadd mutassam be egy kicsit
részletesebben Szemiramiszt, hogy ki ő.

549
00:59:33,330 --> 00:59:38,660
Ki volt pontosan Szemiramisz, és
hogyan alakult a neve a történelem során?

550
00:59:38,660 --> 00:59:43,840
Szemiramisz eredetileg Noé unokájának, Kushnak a felesége volt.

551
00:59:43,840 --> 00:59:48,360
És mivel Kush is lázadó volt, megölték.

552
00:59:48,360 --> 00:59:55,540
Holttestét feldarabolták, és darabjait elrettentésül
szétosztották az összes szomszédos városban és a nép között.

553
00:59:55,540 --> 01:00:04,230
Felesége, Szemiramisz ekkor elterjesztette a hírt,
hogy Kush felemelkedett az égbe, és eggyé vált a Nappal.

554
01:00:04,230 --> 01:00:09,360
Hogy nappal az égből, éjjel pedig az alvilágból uralkodott.

555
01:00:09,360 --> 01:00:17,598
Szemiramisz egy szajha volt. És amikor a szajha Szemiramisz
életet adott házasságon kívüli fiának, Nimródnak,

556
01:00:17,598 --> 01:00:26,520
azt terjesztette el, hogy ő istenített férje
reinkarnációja, aki az emberiség megmentőjeként tért vissza.

557
01:00:26,520 --> 01:00:32,260
Szemiramisz ezért feleségül ment saját fiához, Nimródhoz.

558
01:00:32,260 --> 01:00:39,645
Később minden nép istennőnek tekintette, aki
felemelkedett a mennybe, és még ma is imádják, mint az

559
01:00:39,645 --> 01:00:44,760
úgynevezett Istenanyát vagy a mennyek királynőjét.

560
01:00:44,760 --> 01:00:55,880
Azóta Nimród kultuszának követői az összes kultúra
hagyományait és személyeit saját figuráikra cserélték le.

561
01:00:55,880 --> 01:01:03,154
Például a karácsonyfa, vagy a húsvéti kultusz a
húsvéti sonkával, a babiloni idők óta csakis

562
01:01:03,154 --> 01:01:09,510
Nimródot jelképezi, aki miután meggyilkolták, feltámadt.

563
01:01:09,510 --> 01:01:14,390
Nimród okkult természete mindig egy és ugyanaz maradt.

564
01:01:14,390 --> 01:01:21,263
Ahogyan Nimród számos isten nevét kapta meg, úgy
Szemiramiszt is különböző istennői nevekkel illették és

565
01:01:21,263 --> 01:01:25,090
különbözőképpen jelenítették meg minden kultúrában.

566
01:01:25,090 --> 01:01:27,760
Vessünk most egy gyors pillantást ezekre.

567
01:01:27,760 --> 01:01:34,027
Szemiramisz neve és alakja a történelem
folyamán a következőképpen változott: Babilonban

568
01:01:34,027 --> 01:01:38,450
először Szemiramisznak, az ég királynőjének hívták.

569
01:01:38,450 --> 01:01:43,210
A későbbi babiloni kultúrában Rhea vagy Istár lett belőle.

570
01:01:43,210 --> 01:01:48,800
Libanonban Ashtorethnek hívták.
Egyiptomban Ízisz vagy Hathor volt.

571
01:01:48,800 --> 01:01:53,590
Asszíriában Beltis lett belőle, Föníciában pedig Astarte.

572
01:01:53,590 --> 01:02:01,470
Görögországban Aphroditének hívták.
Rómában Cybele, Diana vagy Ma-rya volt a neve.

573
01:02:01,470 --> 01:02:07,662
Itt a katolikus egyház hívei és a világ nem
hívő lakossága a mai napig úgy tudja, hogy az

574
01:02:07,662 --> 01:02:12,110
asszony a gyermekével a karjában Mária, Jézus anyja.

575
01:02:12,110 --> 01:02:20,610
Ugyanakkor Szemiramiszt Ma-ryaként, az erdő
istennőjének fordítják. Az erdő istennője volt.

576
01:02:20,610 --> 01:02:26,550
Indiában Isi vagy Dévaki a neve.
Kínában Hengónak vagy Ma-Tsoopónak hívják.

577
01:02:26,550 --> 01:02:33,260
Mexikóban Coatilcue. Skandináviában Frigg/Freyda.

578
01:02:33,260 --> 01:02:39,130
Egyébként a szabadkőműves kultusz
volt a karácsony meghonosítója is.

579
01:02:39,130 --> 01:02:46,389
Több ezer évvel Jézus születése előtt a
babilóniaiak december 25-ét napistenük, azaz

580
01:02:46,389 --> 01:02:51,400
uralkodójuk, Nimród születésnapjaként ünnepelték.

581
01:02:51,400 --> 01:02:58,080
Szemiramisz, Khús özvegye akkoriban az anyja
volt. Azt állította magáról, hogy ő az ég királynője.

582
01:02:58,080 --> 01:03:07,727
Szemiramisz pedig a fiáról, akinek éppen december
25-én adott életet, elhitette az emberekkel,

583
01:03:07,727 --> 01:03:13,270
hogy a nap sugaraitól vagyis a férjétől fogantatott.

584
01:03:13,270 --> 01:03:19,000
Ezért nevezték el Dammuzi-nak, vagyis a "napisten fiának".

585
01:03:19,000 --> 01:03:24,860
Ez a gyermek lett ennek a kitalált
isteni szentháromságnak a harmadik személye.

586
01:03:24,860 --> 01:03:37,420
Amikor Tammúzt egy fahasábon megölték, Szemiramisz azt
állította, hogy a véréből egy éjszaka alatt egy zöld fa nőtt ki.

587
01:03:37,420 --> 01:03:41,500
Látjátok, ilyen a történelem. Ez a
fa lett a mi híres karácsonyfánk.

588
01:03:41,500 --> 01:03:46,560
Csak hogy tudjuk, valójában mit is
jelent a fenyőfa a nappaliban karácsonykor.

589
01:03:46,560 --> 01:03:50,700
Hogy mennyi köze van ennek a kereszténységhez.

590
01:03:50,700 --> 01:03:54,250
A karácsonyfa a Tammuz tiszteletére, erről van szó.

591
01:03:54,250 --> 01:03:57,560
Ez a fa is egy obeliszk. Nézzük csak meg az alakját.

592
01:03:57,560 --> 01:04:01,030
Tehát ennek a faobeliszknek soha semmi köze nem volt Jézushoz.

593
01:04:01,030 --> 01:04:06,180
Jézus távolról sem december 25-én született.

594
01:04:06,180 --> 01:04:11,820
Babilonban ezt a fiút először Dammuzi
néven emlegették. Ő volt a pogány Messiás.

595
01:04:11,820 --> 01:04:17,860
A későbbi Babilonban Tammuz lett belőle.
Izraelben és Libanonban szintén Tammuz.

596
01:04:17,860 --> 01:04:21,990
Egyiptomban Ozirisz vagy Hórusz néven ismerték.

597
01:04:21,990 --> 01:04:25,250
Ezeket a neveket érdemes megjegyezni.

598
01:04:25,250 --> 01:04:30,330
Asszíriában Herkules volt a neve, Föníciában pedig Bacchus.

599
01:04:30,330 --> 01:04:37,310
Görögországban Dionüszosznak, Rómában Attisnak
hívták. Indiában ő volt Krisna, Kínában pedig Yi.

600
01:04:37,310 --> 01:04:50,000
Mexikóban Quetzalcoatl volt - ezt a nevet képtelen vagyok
kimondani, még ha százszor próbálom is. Tehát Quetzalcoatl.

601
01:04:50,000 --> 01:04:54,260
Ne vegyétek zokon, hogy ennyi név
és kifejezés van ebben a témában.

602
01:04:54,260 --> 01:04:58,740
Ha nem látjuk az eredeti nyelven a
hangsúlyozást, akkor úgyis elvesztünk.

603
01:04:58,740 --> 01:05:02,040
De még annyi, hogy Skandináviában Balder néven ismerték.

604
01:05:02,040 --> 01:05:08,081
A nemzetek fejlődésének világméretű áttekintése
során a Biblia, a Jelenések könyve 18.

605
01:05:08,081 --> 01:05:11,980
fejezetében a következőket tanúsítja. A Bibliát idézem.

606
01:05:11,980 --> 01:05:17,813
Az egész rendszert, a jelenleg is zajló
istentelen lázadás egész alapját egyszerűen "Babilon"-nak

607
01:05:17,813 --> 01:05:20,920
nevezi, egyfajta túlméretezett gyűjtőfogalomként.

608
01:05:20,920 --> 01:05:26,160
Az üldözött keresztények akkoriban
Rómát is Babilonnak tekintették.

609
01:05:26,160 --> 01:05:30,760
Amikor tehát az Újszövetséget olvassátok a Bibliában,
ez áll benne: "köszöntsétek a testvéreket Babilonban":

610
01:05:30,760 --> 01:05:33,440
Babilon ekkoriban már nem is létezett.

611
01:05:33,440 --> 01:05:37,700
Ez egy fedőnév volt, mert hogy innen származik ez a történet.

612
01:05:37,700 --> 01:05:45,510
Mindig is Babilon volt a fedőneve ennek a világuralmi
szektának, a világuralomra törő sátánista szektának.

613
01:05:45,510 --> 01:05:53,180
A Jelenések könyve 18. fejezetében pedig erről a
Babilonról jövendölt a próféta majdnem 2000 évvel ezelőtt:

614
01:05:53,180 --> 01:06:01,480
"Babilon! Ráadásul arisztokrata
vezetőid voltak a Föld nagykereskedői.

615
01:06:01,480 --> 01:06:09,900
Varázslataid és gyógyszereid által
minden nemzet el lett csábitva."

616
01:06:09,900 --> 01:06:17,240
Vajon mennyi köze van Isten végső időkre
szóló ítéletének ahhoz, amit most itt láthattunk?

617
01:06:17,240 --> 01:06:23,270
Újra megkérdezzük, kik ezek a mai babiloni
nagykereskedők, akik minden nemzetet

618
01:06:23,270 --> 01:06:28,760
elcsábítanak a varázslataikkal, illetve gyógyszereikkel?

619
01:06:28,760 --> 01:06:34,468
Én pedig azt mondom, hogy a kutatásaink
szerint az okkult szabadkőművesekről van szó, és ők

620
01:06:34,468 --> 01:06:37,630
elég nyíltan mutogatják is a szimbólumaikat.

621
01:06:37,630 --> 01:06:44,100
Templomaik tele vannak sátánista szimbólumokkal, kívül és belül.

622
01:06:44,100 --> 01:06:52,208
A magasfokozatú szabadkőműves és sátánista Crowley a
háromszöggel, a kalappal és ezzel a pozícióval a lényegre

623
01:06:52,208 --> 01:06:57,620
tért, a szabadkőműves templomot szemlélteti ezzel a jellel.

624
01:06:57,620 --> 01:07:06,700
A politikai sátánisták egyébként még a városterveken és
útleveleken is játszanak a szimbólumaikkal. Látjátok ezt?

625
01:07:06,700 --> 01:07:14,330
Teljes várostérképek sátáni szimbólumokkal.
Mindezt részletekbe menően lehetne elemezni.

626
01:07:14,330 --> 01:07:20,970
Most azonban nincs erre időnk. A képen
láthatjátok berajzolva, itt látjátok a dimenziókat.

627
01:07:20,970 --> 01:07:27,870
Baphomet nem más, mint a ma ismert nihilista
gender-ideológia megtestesítője. Így már érthető, miért.

628
01:07:27,870 --> 01:07:34,720
Ez a nemek felbomlasztását jelenti. Férfi,
nő, kecske, szárnyas lény, mind egy személyben.

629
01:07:34,720 --> 01:07:40,743
Ez a szodómiához, vagy, ahogy ma mondják a
zoofíliához való visszavezetést jelent, a

630
01:07:40,743 --> 01:07:44,570
transzneműséghez, az okkult szexhez és így tovább.

631
01:07:44,570 --> 01:07:51,150
A kagyló Szemiramiszra, a tenger istennőjére utal,
akit Vénusz, Aphrodité és még sok más néven is ismerünk.

632
01:07:51,150 --> 01:07:58,110
Fegyvert viselő, férfigyilkos védőistennő is
volt. Mondhatnánk, hogy az összes feminista anyja.

633
01:07:58,110 --> 01:08:07,020
A szajhák védőistennője is. A féktelenül
elszabadult szexualitás és a pornóvágy szimbóluma volt.

634
01:08:07,020 --> 01:08:12,170
Lucifer napszimbóluma is mindenütt jelen van világszerte.

635
01:08:12,170 --> 01:08:17,166
Olyan központi épületektől kezdve, mint a
Fehér Ház vagy a miniszterelnöki ház

636
01:08:17,166 --> 01:08:21,240
Angliában, egészen a jezsuita kézben levő Vatikánig.

637
01:08:21,240 --> 01:08:26,750
Mindannyian Nimród luciferi napisten jegyét viselik.

638
01:08:26,750 --> 01:08:30,650
Tehát a szövetségük hálózata azt jelenti, hogy
az egész világra kiterjesztik

639
01:08:30,650 --> 01:08:34,730
összeesküvésüket, az egész világot a babiloni hálóba fogják.

640
01:08:34,730 --> 01:08:42,497
Amint mindjárt látni fogjuk, ennek a titkos
társaságokból álló polipnak a karjai valójában intézményi

641
01:08:42,497 --> 01:08:46,850
életünk minden fontos irányító központját behálózzák.

642
01:08:46,850 --> 01:08:51,610
Ők uralják oktatási és nevelési
rendszerünket, az egészségügyet és a gyógyászatot.

643
01:08:51,610 --> 01:08:56,160
Ők uralják a vallást, az ideológiákat és kultúrát,

644
01:08:56,160 --> 01:09:02,350
a politikát és a gazdaságot, a tudományt
és a technikát és még sok minden mást is.

645
01:09:02,350 --> 01:09:08,699
Ugyanakkor a legveszélyesebb csápjai közé
a katonai-ipari komplexum és a ránk

646
01:09:08,699 --> 01:09:13,250
kényszerített hamis igazságszolgáltatás tartozik

647
01:09:13,250 --> 01:09:19,890
A legeslegveszélyesebbnek azonban a tömegmédiájuk
tűnik számomra. Hangsúlyozom, az ő tömegmédiájuk.

648
01:09:19,890 --> 01:09:27,321
Ezek már nem csupán a polip egyik karját alkotják,
hanem a polip fejének részét képezik. És közvetlen

649
01:09:27,321 --> 01:09:32,440
kapcsolatban állnak a szürke eminenciás réteggel.

650
01:09:32,440 --> 01:09:37,350
Az egész világon elhitetik velünk,
hogy létezik a média sokszínűsége.

651
01:09:37,350 --> 01:09:41,530
De ha megvizsgáljuk ezt az állítást,
nyilvánvaló hogy szemenszedett hazugság.

652
01:09:41,530 --> 01:09:54,060
Ahogy már évek óta mondom, az összes tömegmédia, legyen az rádió,
TV vagy nyomtatott sajtó, mind szabadkőműves-kézben fut össze.

653
01:09:54,060 --> 01:09:59,073
Vizsgáljuk most röviden meg ennek a
médiamonopóliumnak a történetét. Ezt eddig még sosem tettük meg,

654
01:09:59,073 --> 01:10:01,600
de a mai napon sok kiegészítő ismeret hangzik el.

655
01:10:01,600 --> 01:10:07,590
A médiamonopólium története. Az összes hírügynökség atyja: Havas.

656
01:10:07,590 --> 01:10:16,660
Honoré de Balzac francia író a
következőket írta már a 19. század közepén.

657
01:10:16,660 --> 01:10:19,720
Hangsúlyozom, a 19. század közepén. Ezt írta:

658
01:10:19,720 --> 01:10:28,360
Idézet: "Most már értik, hogy miért ilyen
szánalmasan egyformák a külföldi hírek minden újságban?

659
01:10:28,360 --> 01:10:35,870
Mindenki kiszínezi azokat az híreket, amelyeket Havas úr, a
sajtó mestere küld nekik. Fehérre, zöldre, pirosra vagy kékre.

660
01:10:35,870 --> 01:10:41,596
Ilyen értelemben csak egyetlen újság van, az
amelyet ő állít elő, és amelyből minden

661
01:10:41,596 --> 01:10:45,510
más újság az információit nyeri." Idézet vége.

662
01:10:45,510 --> 01:10:48,640
A 19. század közepén írta ezt!

663
01:10:48,640 --> 01:10:58,458
A szabadkőműves Napóleon 1799-es
államcsínye után, a páholyok száma Franciaországban

664
01:10:58,458 --> 01:11:04,840
tíz év alatt 300-ról 1220-ra nőtt. 1814-ig.

665
01:11:04,840 --> 01:11:09,010
A szabadkőművesség tehát befolyásra tett szert.

666
01:11:09,010 --> 01:11:14,870
Napóleon uralkodásának ideje alatt
kapcsolódott be Havas a sajtómunkába.

667
01:11:14,870 --> 01:11:23,630
1835-ben Charles-Louis Havas
megalapította a világ legrégebbi hírügynökségét.

668
01:11:23,630 --> 01:11:29,690
A mai négy leghatalmasabb hírügynökség is ebből alakult ki.

669
01:11:29,690 --> 01:11:39,900
Havas-t ekkor I. Lajos szabadkőműves francia király kormánya
finanszírozta és nagy előnyökben részesítette. De vajon miért?

670
01:11:39,900 --> 01:11:46,800
Természetesen a kormányzati propaganda
terjesztése érdekében, a szabadkőművesség irányításával.

671
01:11:46,800 --> 01:11:52,993
Franciaország legbefolyásosabb bankára, aki a francia
kormány felett is nagy hatalommal rendelkezett,

672
01:11:52,993 --> 01:11:57,560
akkoriban a szabadkőműves James Meyer de Rothschild volt.

673
01:11:57,560 --> 01:12:05,030
A király tanácsadójaként és
bizalmasaként nagy befolyása volt a politikára.

674
01:12:05,030 --> 01:12:15,660
Ez a kormány ezután kizárólagos hozzáférést
biztosított a Havasnak az akkor új távíróhálózathoz.

675
01:12:15,660 --> 01:12:23,720
Havas 25 év alatt a kormány
segítségével minden versenytársát kiiktatta.

676
01:12:23,720 --> 01:12:33,310
Ezáltal monopolhelyzetbe került, mint
Franciaország nemzetközi befolyással rendelkező hírügynöksége.

677
01:12:33,310 --> 01:12:41,740
Aztán Havas két korábbi alkalmazottja saját
ügynökséget alapított, a Reuters-t és a Wolff-ot.

678
01:12:41,740 --> 01:12:49,130
A Havas azonban 1856-ban
szövetségre lépett ezzel a két ügynökséggel.

679
01:12:49,130 --> 01:12:56,230
Később a DPA-val és a németországi
követségi sajtóirodával, a BPD-vel is.

680
01:12:56,230 --> 01:13:00,920
Valójában kartellmegállapodást kötött velük.

681
01:13:00,920 --> 01:13:10,550
Aztán más regionális ügynökségek is csatlakoztak és
beszivárogtak ebbe a globális tudósítási monopóliumba.

682
01:13:10,550 --> 01:13:16,700
Később az AP, az egyik legnagyobb
amerikai nemzeti hírügynökség is csatlakozott.

683
01:13:16,700 --> 01:13:22,560
Ma pedig három nagy ügynökség látja el a világot információkkal.

684
01:13:22,560 --> 01:13:30,360
Az AFP, az AP és a Reuters is
mindannyian Havas-ból indultak ki. Ez így működik.

685
01:13:30,360 --> 01:13:33,800
A német DPA-t az AP látta el információkkal.

686
01:13:33,800 --> 01:13:38,550
Ugye érthető? Így működik ez a rendszer, egy kézbe fut össze.

687
01:13:38,550 --> 01:13:42,390
Egyébként a "Red' kein Havas" (magyarul: "Ne
hordj össze hetet-havat") kifejezés 160 évvel

688
01:13:42,390 --> 01:13:47,270
ezelőttre nyúlik vissza, és erre a Havasra utal.

689
01:13:47,270 --> 01:13:53,690
Vannak különböző változatai, de mind a Havasra utalnak.

690
01:13:53,690 --> 01:14:01,388
Most pedig, mindezen leleplezés után,
bemutatunk egy újdonságot. Elias fiam mutat be

691
01:14:01,388 --> 01:14:06,620
nektek egy digitális szabadkőműves világtérképet.

692
01:14:06,620 --> 01:14:11,630
Minden olyan információt megtaláltok rajta,
amelyekre most az idő rövidsége miatt nem térhetek ki.

693
01:14:11,630 --> 01:14:16,640
Ezek mind csak főcímek, de még nem
vagyok kész. Szeretnétek még többet megtudni?

694
01:14:18,600 --> 01:14:27,360
Az AZK és Kla.TV csapatai első lépésben
mintegy 100 szabadkőműves szervezetet kutattak fel.

695
01:14:27,360 --> 01:14:35,350
A szabadkőművesség befolyása még
kiterjedtebbnek bizonyult, mint azt korábban feltételezték.

696
01:14:35,350 --> 01:14:37,910
Csak azt mondhatom, hogy ez egy feneketlen kút.

697
01:14:37,910 --> 01:14:46,660
Ezért a rengeteg mai információ csak egy
újabb kis lépés ebben a feltáró munkában.

698
01:14:46,660 --> 01:14:56,147
De ha minden független felvilágosító hozzáadja kiegészítő tudását
ehhez a szabadkőműves világtérképhez, amelyet ma bemutatunk

699
01:14:56,147 --> 01:15:05,820
nektek, akkor egyre inkább kirajzolódik a teljes kép, amelyet
a gyanútlan világközösségnek egyszerűen meg kell ismernie.

700
01:15:05,820 --> 01:15:11,720
Ez annyira fontos, hogy mindenkinek
tudnia kell róla. Most nézzük a többit. [Taps]

701
01:15:22,560 --> 01:15:27,310
Világítsuk meg a polip fejének egyéb elemeit.
Még mindig csak a fejénél tartunk, kedveseim.

702
01:15:27,310 --> 01:15:30,880
A többi ezután fog következni. Most
még csak a polip fejénél tartunk.

703
01:15:30,880 --> 01:15:38,780
Ennek a fejnek a további elemei a nyak
tövéig, ahol a polip karjai kezdődnek. A csápok.

704
01:15:38,780 --> 01:15:47,099
Sajnos, amikor ennek a globális hálózatnak a leleplezésére kerül
sor, minden alkalommal, amikor egy új alcsoportot fedezünk

705
01:15:47,099 --> 01:15:56,000
fel, azonnal hajlamosak vagyunk azt egy komplett titkos
világkormányként - Mély Államként vagy bármi másként - érzékelni.

706
01:15:56,000 --> 01:16:04,720
Ez azért van, mert az egyes alcsoportok hatalma
már most is ijesztően nagy és messzire nyúlik.

707
01:16:04,720 --> 01:16:12,307
Sem a dolgozórétegnek, sem a köznépnek, sem pedig
a legtöbb független felvilágosítóknak nincs igazán

708
01:16:12,307 --> 01:16:16,780
fogalma a hatalom elosztásának ezen dimenzióiról.

709
01:16:16,780 --> 01:16:21,480
Ezért nevezik ilyen sokféleképpen ezt a rejtett világkormányt.

710
01:16:21,480 --> 01:16:27,883
Egyesek számára ez a Bilderberg Csoport, mások számára a 300-ak
Bizottsága vagy a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) , aztán megint

711
01:16:27,883 --> 01:16:33,159
másoknak a Világgazdasági Fórum (WEF). Jelenleg egyre
inkább a BlackRock, a Vanguard, a State Street és

712
01:16:33,159 --> 01:16:36,490
hasonló vagyonkezelők jelentik a mindent átfogó polipot.

713
01:16:36,490 --> 01:16:43,147
Magaldi – egy informátor- leleplezései óta nő
az a tendencia, hog az úgynevezett

714
01:16:43,147 --> 01:16:48,060
őspáholyokat tekintik a legtitkosabb világkormánynak.

715
01:16:48,060 --> 01:16:53,131
A valóság azonban az, hogy az imént említett
szabadkőművesek által alapított szervezetek

716
01:16:53,131 --> 01:16:56,290
mindegyike egy és ugyanazon klubhoz tartozik.

717
01:16:56,290 --> 01:17:02,630
Ezek egyáltalán nem riválizálnak egymással. Persze,
némelyik vitában áll a másikkal, de ezzel már foglalkoztunk.

718
01:17:02,630 --> 01:17:05,400
Végső soron egy klubról van szó.

719
01:17:05,400 --> 01:17:14,764
Meg kell, hogy értsük, hogy sok minden, amit politikai,
gazdasági, tudományos, vallási vagy akár katonai szinten

720
01:17:14,764 --> 01:17:23,794
versengésként mutatnak be nekünk, valójában csupán egy
és ugyanazon világuralmi rendszer különböző funkciói.

721
01:17:23,794 --> 01:17:29,540
Egészen a háborús stratégiákig, az áldozatokkal együtt.

722
01:17:29,540 --> 01:17:37,173
Ha most megnézzük ezeknek a szabadkőműves szervezeteknek a
piramisszerű felépítését, fentről lefelé haladva,

723
01:17:37,173 --> 01:17:46,130
egyszerűen követni tudjuk a hatalmi struktúra irányvonalát,
a világosan meghatározott felelősségi körökkel együtt.

724
01:17:46,130 --> 01:17:55,310
Ez a "világuralomra vágyók” egy és
ugyanazon „klubjának" egymást kiegészítő szervei.

725
01:17:55,310 --> 01:18:01,020
A piramis csúcsán az úgynevezett "Hármak Tanácsa" uralkodik.

726
01:18:01,020 --> 01:18:04,930
Hol ülésezik? Az Ozirisz páholyban.

727
01:18:04,930 --> 01:18:06,940
Látható az összefüggés?

728
01:18:06,940 --> 01:18:13,160
Ezért volt olyan fontos, hogy az egész
alapszerkezetet, az ősi babiloni eredettörténetet lássátok.

729
01:18:13,160 --> 01:18:16,350
Mindez lekövetkeztethető a páholyok nevén keresztül.

730
01:18:16,350 --> 01:18:24,450
A legfelső a "Hármak Tanácsa". Ma azt
hallottam, hogy a polipnak három szíve van.

731
01:18:24,450 --> 01:18:27,990
Polipvadászoktól tudom, hogy három szívük van.

732
01:18:27,990 --> 01:18:34,660
Ha a víz alatt lelősz egy polipot, az még sokáig
nem pusztul el. Miután lelőtték, tovább mozog.

733
01:18:34,660 --> 01:18:38,420
Ha az egyik karját megfogják, a többivel elkap.

734
01:18:38,420 --> 01:18:45,200
A vadászok állítása szerint a polipot
csak egy módon lehet egy csapással megölni.

735
01:18:45,200 --> 01:18:53,260
Ha sikerül úgy elfordítani a fejét, hogy közben mind a három szíve
kifelé forduljon, akkor sikerül egy csapással végezni vele.

736
01:18:53,260 --> 01:18:55,450
Tetszik ez a kép.

737
01:18:55,450 --> 01:19:00,710
A csúcson az úgynevezett "Hármak
Tanácsa" áll az Osiris páholyból.

738
01:19:00,710 --> 01:19:08,540
Ők a Rothschild, a Rockefeller és a Windsor dinasztia három feje.

739
01:19:08,540 --> 01:19:11,180
Ők jelentik a polip három szívét.

740
01:19:11,180 --> 01:19:15,000
A Windsor dinasztia 1917 óta uralkodik Nagy-Britanniában.

741
01:19:15,000 --> 01:19:22,380
Az uralmi rendszerben a Hármak Tanácsát a
"Tizenhármak Tanácsa" követi a Hórusz-páholyból.

742
01:19:22,380 --> 01:19:29,330
Ennek a tanácsnak a tagjai 13 örökletes dinasztia
képviselői, akiknek a Rothschildok feje a vezetője.

743
01:19:29,330 --> 01:19:34,720
Ezeket követi a hatalmi rendszerben, a
"Harminchármak Tanácsa" a Heliopolis páholy-ból.

744
01:19:34,720 --> 01:19:37,980
Hallottatok erről? Ezt már mind átvettük az előbb.

745
01:19:37,980 --> 01:19:44,000
Az örökletes dinasztiák 33 képviselőjéről
van szó, és más kiválasztott személyiségekről.

746
01:19:44,000 --> 01:19:48,260
Elnökük a Rockefeller család egyik feje.

747
01:19:48,260 --> 01:19:54,580
Ezután következik a "Háromszázak Bizottsága",
amelynek elnöke a brit királyi család feje.

748
01:19:54,580 --> 01:20:00,954
Ennek a bizottságnak a tagjai a fekete arisztokráciához tartoznak.
A nyugati világ leggazdagabb családjai, akik évszázadok

749
01:20:00,954 --> 01:20:04,380
óta szeretik ellenőrzésük alatt tartani a kormányaikat.

750
01:20:04,380 --> 01:20:09,120
A háttérképen néhány jelentős tagjuk látható.

751
01:20:09,120 --> 01:20:12,920
Igen, itt vannak. Tehát ezek a tagok.

752
01:20:12,920 --> 01:20:21,150
Az ötödik szinten a Külkapcsolatok Tanácsa
(CFR, Council on Foreign Relations) áll.

753
01:20:21,150 --> 01:20:28,360
Ez is egy Rothschild kezdeményezése volt állítólag.

754
01:20:28,360 --> 01:20:32,480
A finanszírozása a Rockefellereken
keresztül történik, ezt nekik tulajdonítják.

755
01:20:32,480 --> 01:20:38,500
A háttérben a Külkapcsolatok
Tanácsának (CFR) fontos stratégái is láthatók.

756
01:20:38,500 --> 01:20:41,530
Itt is megjelennek ismerős arcok.

757
01:20:41,530 --> 01:20:51,370
A 36 őspáholy, amelyek csak 2014 óta váltak ismertté, állítólag
szintén a Rothschild család kezdeményezésére jött létre.

758
01:20:51,370 --> 01:21:00,740
Ezért minden kompetenciaszinten mindig egy és ugyanazon
személyt vagy embercsoportot találjuk ebből a piramisból.

759
01:21:00,740 --> 01:21:09,090
Most jön a Bilderberg Csoport, amelyet
David Rockefeller és Henry Kissinger alapított.

760
01:21:09,090 --> 01:21:19,700
A Trilaterális Bizottság is, amelynek alapítása David Rockefeller,
Henry Kissinger és Zbigniew Brzezinski nevéhez kapcsolódik.

761
01:21:19,700 --> 01:21:28,700
A szabadkőműves Bill Gates az általa szponzorált Gates
Alapítvánnyal a hatalom létrájának hatodik fokáig mászott fel.

762
01:21:28,700 --> 01:21:33,630
Nyílt Társadalom Alapítványok-at Soros György alapította.

763
01:21:33,630 --> 01:21:39,640
A Rockefeller Alapítvány természetesen a
Rockefellerek alapítványa és így tovább.

764
01:21:39,640 --> 01:21:51,950
Körülbelül erről a pontról indulnak ki a polip egyes karjai
amelyekben a hatalom irányvonala kissé eltérő módon futhat.

765
01:21:51,950 --> 01:21:59,240
Az idő rövidsége miatt csak az alapítók
neveit jelenítem meg még egyszer a háttérben.

766
01:21:59,240 --> 01:22:08,212
Az egyes polipkarokon belül viszont olyan legfelsőbb szervezetek
vannak, mint a BlackRock, a legnagyobb vagyonkezelő alap, és

767
01:22:08,212 --> 01:22:18,130
háborús uszító. Illetve a Világgazdasági Fórum (WEF), illetve a
"Harmincak Csoportja" elnevezésű nemzetközi pénzügyi agytröszt.

768
01:22:18,130 --> 01:22:24,200
A politikában az ENSZ, az egészségügyben a WHO, és így tovább.

769
01:22:24,200 --> 01:22:31,370
A polip egyik igen vastag karja sajnos nem csak politikai
rendszereinken húzódik keresztül jobbról

770
01:22:31,370 --> 01:22:39,820
balra, hanem igazságszolgáltatási rendszerünkön,
törvényeinken és nemzetközi bíróságainkon is.

771
01:22:39,820 --> 01:22:47,547
Mint tudjátok, az első és a második
világháború borzalmai teremtették meg a nemzetközi jog

772
01:22:47,547 --> 01:22:52,600
bevezetésének szükségességét és elfogadását.

773
01:22:52,600 --> 01:23:04,070
A szabadkőművesség a kezdetektől fogva egyszerre volt ezen háborúk
megrendezésének mozgatórugója és a nemzetközi jog vezetői.

774
01:23:04,070 --> 01:23:11,090
Itt pontosan tükröződnek a magas fokozatú
szabadkőműves és sátánista Albert Pike hosszú távú stratégiái.

775
01:23:11,090 --> 01:23:19,509
Most felsorolok egy sor szabadkőműves alapítványt és szervezetet,
amelyek a szabadkőművesek erős befolyása alatt állnak, anélkül,

776
01:23:19,509 --> 01:23:23,060
hogy ebben a beszédben most ennek bizonyítására kitérnék.

777
01:23:23,060 --> 01:23:31,238
Mint említettem, az új digitális szabadkőműves világtérképünkön
minden bizonyítékot megtalálhattok, méghozzá

778
01:23:31,238 --> 01:23:38,950
részletesen, az alapítók nevével, kapcsolatrendszerükkel,
dátumokkal és egyéb fontos információkkal.

779
01:23:38,950 --> 01:23:44,280
Egy kattintás, és máris mindent láthatunk. Lépjünk tovább.

780
01:23:44,280 --> 01:23:51,750
Itt van az ENSZ Biztonsági Tanácsa, a Nemzetközi
Bíróság, a Nemzetközi Büntetőbíróság, az Európai

781
01:23:51,750 --> 01:23:56,140
Bíróság, mindet a szabadkőművességek alapították.

782
01:23:56,140 --> 01:24:00,560
Most végigmegyünk hasonlóképpen még néhány témán.

783
01:24:00,560 --> 01:24:05,290
Az alapító atyák nevei a háttérben olvashatók.

784
01:24:05,290 --> 01:24:12,520
Egy kattintás a világtérképre, és máris láthatjátok a
Kla.TV és AZK által végzett összes kutatás eredményét.

785
01:24:12,520 --> 01:24:14,450
Nézzük meg ezt most.

786
01:24:14,450 --> 01:24:26,492
A következő szabadkőműves alapítású, vagy szabadkőművességhez
kötődő szervezetek találhatók az orvostudomány/betegekkel való

787
01:24:26,492 --> 01:24:38,534
kereskedelem témakörében: Pfizer, Európai Gyógyszerügynökség EMA
mint ellenőrző hatóság, Vöröskereszt, WHO, Egyesült Államok

788
01:24:38,534 --> 01:24:51,256
Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala FDA mint ellenőrző hatóság,
NIAID és CDC, Johnson & Johnson, Hoffmann-La Roche, BioNTech, GSK

789
01:24:51,256 --> 01:25:02,036
(GlaxoSmithKline), Sanofi, az oltás ötletének alapítói:
Edward Jenner, Robert Koch, Louis Pasteur, Joseph James

790
01:25:02,036 --> 01:25:09,870
Kinyoun, Gates Alapítvány, CEPI , Orvosok Határok Nélkül.

791
01:25:09,870 --> 01:25:28,855
A terror és a háború témaköre: CIA, FSB, KGB, MI6, Gladio,
Al-Qaida, NATO, Müncheni Biztonsági Konferencia, EBESZ, a 9/11

792
01:25:28,855 --> 01:25:40,110
kitervelői, beleértve a 9/11 Bizottságot, NIST, Carlyle Group.

793
01:25:40,110 --> 01:25:59,410
A tudomány témaköre: Palantir, CERN, Leopoldina, Royal
Society, DARPA. Evolúcióbiológia: MK-ULTRA agykontroll.

794
01:25:59,410 --> 01:26:14,771
Az oktatás-nevelés témaköre: Egyetemek: Massachusetts Institute
of Technology (MIT), Stanfordi Egyetem, Harvardi Egyetem,

795
01:26:14,771 --> 01:26:26,450
Imperial College of London, Cambridgei Egyetem,
University College London, Chicagói Egyetem,

796
01:26:26,450 --> 01:26:33,580
Yale Egyetem, Skull and Bones, Oxfordi Egyetem.

797
01:26:33,580 --> 01:26:43,570
Nemzetközi oktatási szervezetek: OECD, UNESCO, UNICEF.

798
01:26:43,570 --> 01:26:51,078
Gyermekeket segítő szervezetek: Save the
Children, International Planned Parenthood

799
01:26:51,078 --> 01:26:57,310
Federation (IPPF), World Vision International.

800
01:26:57,310 --> 01:27:12,052
A média témaköre: AFP (Agence France-Presse), AP (Associated
Press), Reuters, The Walt Disney Company,

801
01:27:12,052 --> 01:27:28,180
Metro-Goldwyn-Mayer (MGM), Warner Brothers, Motion
Picture Association (MPA), 20th Century Fox, FSK.

802
01:27:28,180 --> 01:27:39,140
Globális szabadkőműves technológiai
óriások: Microsoft, Apple, Google, Facebook.

803
01:27:39,140 --> 01:27:47,120
Környezetvédelmi technológia témaköre: WWF, NASA.

804
01:27:47,120 --> 01:27:59,360
Politika témaköre: ENSZ, európai uniós közigazgatás, G7, G20.

805
01:27:59,360 --> 01:28:09,440
Gazdaság témaköre: BlackRock, Vanguard, Blackstone Group.

806
01:28:11,410 --> 01:28:19,760
Látjátok, még órákig sorolhatnám. De mára ennyi elég is lesz.

807
01:28:19,760 --> 01:28:22,500
Észrevettétek, hogy milyen gyakran fordul elő a
"Black" (magyarul: fekete) szó az elnevezésekben?

808
01:28:22,500 --> 01:28:27,900
Észrevettétek, hogy a filmeink a
filmiparban egyre ördögibbek lesznek?

809
01:28:27,900 --> 01:28:32,490
Észrevettétek, hogy az egész kultúra is egyre démonikusabb lesz?

810
01:28:32,490 --> 01:28:39,180
Miért volt még a St. Gotthard-alagút
felavatása is tele sátánista szimbolikával?

811
01:28:39,180 --> 01:28:42,530
Észrevettétek az összefüggéseket?

812
01:28:42,530 --> 01:28:45,540
Szépen össze lehet kötni az egyes pontokat egymással.

813
01:28:45,540 --> 01:28:51,208
Ha ezt tesszük, pontosan láhatjuk annak a
logikáját, hogy miért is erősödik egyre a sátánizmus,

814
01:28:51,208 --> 01:28:54,450
illetve minden érték felbomlasztása, minden szinten.

815
01:28:54,450 --> 01:28:56,610
Ez a magyarázat, semmi más.

816
01:28:56,610 --> 01:29:02,310
Ez nem pusztán egy természeti jelenség, ez egy
összeesküvés, méghozzá egy valóságos összeesküvés.

817
01:29:02,310 --> 01:29:10,640
Ha most belegondolunk mindebbe, ugye világossá válik, hogy ezek a
világuralomra törekvő erők voltak a fő ötletgazdái és

818
01:29:10,640 --> 01:29:18,960
egyidejűleg fő haszonélvezői is a múlt majdnem minden
nagy háborújának, legalább Napóleonig visszamenőleg.

819
01:29:18,960 --> 01:29:27,653
Ha még azt is továbbgondoljuk, hogy ugyanezek a körök dolgoztak
ki egy kész programot arra, hogy a Föld

820
01:29:27,653 --> 01:29:36,870
összes népét szisztematikusan kifosszák és
totális ellenőrzés és felügyelet alá kényszerítsék.

821
01:29:36,870 --> 01:29:39,940
Ha ebbe belegondolunk, csak ezt tudom javasolni, hogy:

822
01:29:39,940 --> 01:29:48,041
Ahelyett, hogy részt vennénk a háborúikban - mert ezek az ő
háborúik - és belemennénk az oltási őrületükbe, ahelyett, hogy

823
01:29:48,041 --> 01:29:55,943
bedőlnénk a klímaválsággal kapcsolatos hazugságaiknak, a
kisajátítási programjaiknak és hasonlóknak, jobban tennénk, ha

824
01:29:55,943 --> 01:30:02,716
ezt a titkos szövetséget teljes egészében napvilágra
hoznánk. És egy valóban független, népszavazással

825
01:30:02,716 --> 01:30:06,200
hitelesített bíróság alapjaiig kivizsgálná és leleplezné.

826
01:30:06,200 --> 01:30:11,640
Ha a ma elhangzottak beigazolódnak,
akkor pontot kell tenni a végére.

827
01:30:11,640 --> 01:30:16,190
Ti is úgy gondoljátok, hogy ez
csak a kezdet volt, ugye? [nagy taps]

828
01:30:24,490 --> 01:30:29,984
Igen, ez a kutatás is, amelyet több százan
állítottunk össze hónapokon keresztül, még messze nem

829
01:30:29,984 --> 01:30:33,680
teljes, sokkal mélyebbre húzódik még ez az egész történet.

830
01:30:33,680 --> 01:30:36,860
De ahogy mondtam, titeket is hívunk az együttműködésre.

831
01:30:36,860 --> 01:30:45,210
Itt szeretném kihangsúlyozni, hogy természetes fegyverekkel
nem lehet kordában tartani ezt a titkostársasági polipot.

832
01:30:45,210 --> 01:30:51,000
Lehetetlen, mert például a NATO a titkos magánhadseregük.

833
01:30:51,000 --> 01:30:54,510
Azt hisszük, hogy a védelmünk céljából hozták
létre, de most már láthatjuk, hogy hogyan működik.

834
01:30:54,510 --> 01:30:59,380
Ezért van szükségünk sürgősen az emberek világszintű ébredésére.

835
01:30:59,380 --> 01:31:06,569
Teljes átláthatóságra van szükség ezekben az ügyekben,
először is teljes mértékben el kell utasítanunk háborúra

836
01:31:06,569 --> 01:31:10,860
uszító terveiket és hazugságokra épülő rendszereiket. Értitek?

837
01:31:10,860 --> 01:31:19,040
Amire most szükség van, az a megtévesztett népek
egyesülése az aktív szinergikus ellenállás érdekében.

838
01:31:19,040 --> 01:31:27,087
Ez csak akkor történhet meg, ha minden ember minden nemzetből,
vallásból, filozófiából és politikiai ágazatból, és

839
01:31:27,087 --> 01:31:35,810
a tudomány, az üzleti élet, a kultúra és minden
egyéb területéről aktívan együttműködik ezért a célért.

840
01:31:35,810 --> 01:31:42,990
Az eddig tárgyalt sátánista szekta sajnos
évszázadok óta nagyon alapos munkát végzett.

841
01:31:42,990 --> 01:31:49,888
Mert nemcsak hogy szándékosan megosztották az imént említett
érdekcsoportokat, hanem a médián és az élvezetekre épülő

842
01:31:49,888 --> 01:31:55,725
szolgáltatásokon keresztül, az ő szolgáltatásaikon
keresztül, teljes passzivitásba és közömbösségbe

843
01:31:55,725 --> 01:32:01,050
manipulálták bele őket. Igen, szó szerint eltorzították őket.

844
01:32:01,050 --> 01:32:08,050
Ezeknek a titkos szövetségeknek csak egyetlen
szempontból sikerült megteremteniük a népek globális egységét.

845
01:32:08,050 --> 01:32:11,940
Épp nem a futballról beszélek.
Abban messze nem mindenki ért egyet.

846
01:32:11,940 --> 01:32:20,960
Az igazi egység, amely mindenkire érvényes, az a
vélemény, hogy: Úgysem tudunk semmit sem tenni.

847
01:32:20,960 --> 01:32:29,660
Hogy valami megmentőnek kell jönnie kívülről, hogy
véget vessen ennek a reménytelen zűrzavarnak idelent.

848
01:32:29,660 --> 01:32:35,320
Sajnos ez az egységes nézet minden vallásban uralkodó.

849
01:32:35,320 --> 01:32:38,090
Tényleg mindegyikben, sőt minden filozófiában is.

850
01:32:38,090 --> 01:32:41,970
De alapvetően a világ minden átlagpolgára így gondolkodik.

851
01:32:41,970 --> 01:32:49,490
Állítom, hogy nincs nagyobb egyetértés ezen a földön, mint
abban a véleményben, amelyről beszélek: "Nem tehetünk semmit."

852
01:32:49,490 --> 01:32:59,950
De ezzel a passzív várakozással sajnos
szándékosan fertőzték meg az embereket. Stratégikusan.

853
01:32:59,950 --> 01:33:08,395
Ha valakit megszólítasz és szembesíted a valós
problémákkal, a szokásos választ fogod kapni: "Igen, ez

854
01:33:08,395 --> 01:33:14,140
tényleg szörnyű, de úgysem tudok semmit sem tenni".

855
01:33:14,140 --> 01:33:20,650
Így egyesek a mennyből várják a megmentőjüket, mások az
amerikaiaktól remélnek segítséget, ahogyan azt tanították nekik.

856
01:33:20,650 --> 01:33:27,390
Megint mások az izraeliektől, és vannak akik a
Jelenések könyvének két tanújától, és folytathatnám.

857
01:33:27,390 --> 01:33:31,040
Én viszont azt mondom, hogy ennek
pontosan fordítva kell működnie.

858
01:33:31,040 --> 01:33:35,650
Azt mondom, hogy rád és rám, a világ
minden egyes polgárára szükség van most.

859
01:33:35,650 --> 01:33:40,296
Ahogy mindannyian egyek vagyunk abban, hogy úgy érzékeljük, "nem
tehetünk semmit", most abban kell egyesülnünk,

860
01:33:40,296 --> 01:33:44,810
hogy úgy gondoljuk, "igenis van valami, amit
tehetünk". Ellenkező esetben semmi se fog menni.

861
01:33:44,810 --> 01:33:48,580
Ezért azt mondom, gyertek és legyetek aktívak.

862
01:33:48,580 --> 01:33:53,610
Föld polgárai, emeljétek fel a szavatokat, emberek, mindannyian.

863
01:33:53,610 --> 01:34:00,430
Szükségünk van rátok muszlimok, szükségünk van rátok,
hinduk. Szükség van rátok muszlimok, szükség van rátok, hinduk.

864
01:34:00,430 --> 01:34:07,220
Szükség van rátok buddhisták, szcientológusok,
mormonok, keresztények, Jehova tanúi és szabadegyházak.

865
01:34:07,220 --> 01:34:13,298
Szükség van minden ezoterikusra, minden
humanistára, minden baloldalira és minden

866
01:34:13,298 --> 01:34:18,250
jobboldalira, beleértve a középen állókat is, politikailag.

867
01:34:18,250 --> 01:34:27,624
Nagyon komolyan mondom, nyomatékosan, mozduljatok együtt
velünk tudósok és technikusok, környezetvédelmi aktivisták és

868
01:34:27,624 --> 01:34:32,680
ügyvédek, pártatlan bírók, ügyészek és oknyomozó újságírók.

869
01:34:32,680 --> 01:34:35,040
Szükség van rátok.

870
01:34:35,040 --> 01:34:40,090
Szükség van rátok kultúrateremtők, ugyanúgy,
mint rátok orvosokra, tanárokra vagy óvónőkre.

871
01:34:40,090 --> 01:34:44,460
Igen, egyszerűen mindenkire. Mindenkire szükség van.

872
01:34:44,460 --> 01:34:48,930
És szeretném befejezésül még egyszer
hangsúlyozni az elején elmondottakat.

873
01:34:48,930 --> 01:34:53,550
Mert Isten bennetek él.
Mindannyiótokban, akiket az imént említettem.

874
01:34:53,550 --> 01:35:04,700
Ő mindannyiótokban benne él, és rajtatok keresztül akarja
kifejezni hatalmát és erejét, sőt minden tökéletességét is.

875
01:35:04,700 --> 01:35:13,490
Igen, ahogy Jézus mondta, hogy: ezért legyetek
tökéletesek, ahogyan mennyei Atyátok is tökéletes.

876
01:35:13,490 --> 01:35:17,370
Mert Isten tenni akar valamit rajtatok
keresztül, mindannyiótokon keresztül.

877
01:35:17,370 --> 01:35:19,250
És ne vívjatok többé vallási háborúkat.

878
01:35:19,250 --> 01:35:23,410
Elég volt ebből, Ő
mindannyiótokban él. Igen, minden egyes emberben.

879
01:35:23,410 --> 01:35:28,881
Ahogyan azt már az előző két beszédemben is
hangsúlyoztam, mindent, ami látszólag

880
01:35:28,881 --> 01:35:32,980
legyőzhetetlennek tűnik, mégiscsak le tudjuk győzni.

881
01:35:32,980 --> 01:35:40,800
Hogyan? A hitünkből fakadó, összehangoltan,
hittel kimondott parancsainkon keresztül.

882
01:35:40,800 --> 01:35:49,268
Megvallásainkon keresztül, mások imádságoknak
nevezik őket, ahogyan teremtő módon minden reggel 06:00

883
01:35:49,268 --> 01:35:54,570
és 06:05 között kimondjuk őket, szerte a világon.

884
01:35:54,570 --> 01:36:02,249
A hit ezen imái mozgásba hozzák azokat a mennyei
seregeket, amelyek évezredek óta csak arra

885
01:36:02,249 --> 01:36:07,180
várnak, hogy szabad utat adjunk nekik a beavatkozásra.

886
01:36:07,180 --> 01:36:12,250
Most elárulom nektek Isten titkát,
az egész világ számára, értitek?

887
01:36:12,250 --> 01:36:15,600
Ma azt hallottuk, hogy minden vallás elrejti a titkait.

888
01:36:15,600 --> 01:36:19,850
Most elárulom nektek, a
többieknek, mindenkinek, az egész világnak.

889
01:36:19,850 --> 01:36:30,440
Válogatás nélkül minden olyan embernek, – nektek - akik a jó ügyet
viselik a szívükön. Figyeljetek: az utolsó csata, ez a titok.

890
01:36:30,440 --> 01:36:34,570
A végső csatát itt lent tisztán szellemi szinten vívják majd
meg. A végső csata kizárólag szellemi szinten fog lefolyni.

891
01:36:34,570 --> 01:36:41,310
A bombázás befejeződött, a
szablyacsattogtatásnak vége. Tisztán szellemi szinten.

892
01:36:41,310 --> 01:36:48,480
És itt most nem emberi fegyverekről vagy még
halálosabb fegyverekről beszélünk, mint amiket már ismerünk.

893
01:36:48,480 --> 01:36:55,245
Nem, itt összehangolt parancsokról van szó,
amelyeket az összes békeszerető és igaz ember

894
01:36:55,245 --> 01:36:59,090
és az összes szent is egyidejűleg vall meg.

895
01:36:59,090 --> 01:37:02,540
És most mondok erre egy példát. Én
alkottam meg ezeket a megvallásokat.

896
01:37:02,540 --> 01:37:05,110
Ezt újra és újra megvalljuk.

897
01:37:05,110 --> 01:37:09,020
Minden nap ezt valljuk meg minden nap.

898
01:37:09,020 --> 01:37:20,440
Megvalljuk: "Titkos társaságok sátánistái: ítéljétek meg
magatokat, áruljátok el magatokat, semmisítsétek meg magatokat".

899
01:37:20,440 --> 01:37:26,450
Ez a központi parancs, azok közül, amit megvallunk.

900
01:37:26,450 --> 01:37:33,460
És ez az oka annak, hogy az ilyen "Magaldik" megjelennek.
Ők a legmagasabb fokú szabadkőművesség csúcsán voltak.

901
01:37:33,460 --> 01:37:37,900
És az ilyen megvallások révén
égetni kezdi őket belülről ez a tűz.

902
01:37:37,900 --> 01:37:44,140
Felébresztette őket, felizzította. Ezután már csak azt
tudták tenni, hogy kikiabálták, hogy mire készülnek.

903
01:37:44,140 --> 01:37:52,860
600 oldalt írtak. Mindent elárultak, amit
csak lehetett. Kibeszélték a belső titkaikat.

904
01:37:52,860 --> 01:37:56,080
Miért? Mert ez a tűz elérte őket.

905
01:37:56,080 --> 01:38:02,332
Felismerték, hogy mit csináltak. Hogy épp a
legszörnyűbb káoszt szabadítják rá a világra. Most mintha

906
01:38:02,332 --> 01:38:05,550
felébredtek volna. Értitek ezt? Ez a szellemi háború.

907
01:38:05,550 --> 01:38:08,800
Ébresztő!!! Mi a csodát csinálok én itt?!! Elment az eszem?!

908
01:38:08,800 --> 01:38:15,150
Megölni az egész világot?!! Isten ellen
harcolni?!! Tényleg elment az eszem?!! Ki vagyok én?!!

909
01:38:15,150 --> 01:38:21,210
A titkos társaságok sátánistái: Ítéljétek meg
magatokat! Áruljátok el magatokat! Semmisítsétek meg magatokat!

910
01:38:21,210 --> 01:38:26,765
Tudjátok, ez nem mehet így tovább. Nem lehet a
tehetetlen embertársaink vagy akár a fegyveres erők feladata,

911
01:38:26,765 --> 01:38:29,840
hogy térdre kényszerítsék az ilyen hajthatatlan embereket.

912
01:38:29,840 --> 01:38:38,310
Ismétlem, a végső felvonás az önbírálat, az
önmaguk elárulása, ha nincs más út, az önpusztítás.

913
01:38:38,310 --> 01:38:42,770
Így cselekszik Isten ebben az utolsó világkorszakban.

914
01:38:42,770 --> 01:38:45,830
Ez az a titok, amit ismernetek kell. Így cselekszik Isten.

915
01:38:45,830 --> 01:38:50,820
Mert így van megírva az Újszövetség
hamisítatlan eredeti szövegeiben.

916
01:38:50,820 --> 01:38:56,170
Mint tudjátok, én szóról szóra fordítom az
Újszövetséget, minden apró részletével együtt.

917
01:38:56,170 --> 01:39:03,510
Ezek az emberek azt is kiherélték vagy
megváltoztatták. Helytelenül lett lefordítva.

918
01:39:03,510 --> 01:39:10,884
A Jelenések könyve 5:13 mindenekelőtt azt írja le, hogy a végső
fordulóban, amely erről a csatáról szól, amelyben most benne

919
01:39:10,884 --> 01:39:15,100
vagyunk, ebben az utolsó fordulóban már nem lesz külső kényszer.

920
01:39:15,100 --> 01:39:22,220
Miért? Mert még a legrosszabbakat is eléri ez a
tűz, ami által saját magukat fogják megítélni.

921
01:39:22,220 --> 01:39:31,780
Ott más szavakkal van kifejezve. A Jelenések 18:20 arról
tanúskodik, hogy ezt az ítéletet maga Isten fogja végrehajtani.

922
01:39:31,780 --> 01:39:41,381
Mikor? Amikor a mi ajkunkon - az összes igaz ember ajkán –
keresztül, amikor az egész világközösség – amelynek az igazság

923
01:39:41,381 --> 01:39:46,590
van a szívén – egységesen parancsot ad, akkor fog megtörténni.

924
01:39:46,590 --> 01:39:51,850
Pontosan ez történik ezeken az embereken
keresztül. Akkor Isten valami újat teremt.

925
01:39:51,850 --> 01:40:00,600
Ezt nektek kell kimondani, mindannyiótoknak,
akiket felsoroltam. Igen, ezt az ítéletet.

926
01:40:00,600 --> 01:40:06,340
Hallgassátok meg, hogy áll itt szó szerint -
megmutatom nektek, hogyan herélték ki ezeket a szövegeket.

927
01:40:06,340 --> 01:40:12,370
Most erről a végső csatáról beszélünk, a tipikus
szellemi Armageddonról. És még egy mondatot hozzáfűzök:

928
01:40:12,370 --> 01:40:16,857
A szellem szerinti Armageddon most van. Ez
a végső csata, a világméretű csata, amely

929
01:40:16,857 --> 01:40:19,270
a világosság és a sötétség között dől el.

930
01:40:19,270 --> 01:40:26,127
És ha mi, - mondom most, úgy, ahogy van - ha elveszítjük ezt a
csatát, - mi, akik szeretjük az igazságot, akik szeretjük

931
01:40:26,127 --> 01:40:32,983
egymást, akik az igazság, a fény és az igazságosság pártján
állunk -, ha elveszítjük ezt a csatát, akkor bekövetkezik az

932
01:40:32,983 --> 01:40:36,860
az Armageddon, amellyel mindig is fenyegetett minket a Biblia.

933
01:40:36,860 --> 01:40:44,148
De csak akkor! Ez attól függ - lefordítottam mindezt – ez attól
függ, hogy most megtanuljuk-e kimondani ezeket a parancsokat,

934
01:40:44,148 --> 01:40:47,610
hogy ez a szívünkből jön-e vagy sem, ez a döntő szempont.

935
01:40:47,610 --> 01:40:52,791
Most úgy hallhatjátok ezt a szöveget, ahogyan az
eredeti szövegben valóban áll, még ma is. Csakhogy ez a

936
01:40:52,791 --> 01:40:56,320
banda máshogy fordította le, cenzúrázta, kitörölt belőle.

937
01:40:56,320 --> 01:41:01,140
"Örüljetek rajtuk" - mondja Isten erről a végpontról.

938
01:41:01,140 --> 01:41:09,030
"Örvendezz felettük Menny és ti - akik Isten
rendelkezésére álltok - követei és prófétái.

939
01:41:09,030 --> 01:41:14,260
Mert Isten végrehajtotta rajtuk a ti ítéleteteket."

940
01:41:14,260 --> 01:41:16,410
És tudod, mit mond a jelenleg forgalomban levő Biblia?

941
01:41:16,410 --> 01:41:19,550
"Isten ítéletet hozott helyettetek."

942
01:41:19,550 --> 01:41:22,830
Tehát várjunk Istenre. Észreveszitek, hogy kiherélték a szöveget?

943
01:41:22,830 --> 01:41:28,690
Mondjátok ezt meg a vallásosoknak. Jönnek most a
szabadkőműves papok, akik egyébként üldöztek minket.

944
01:41:28,690 --> 01:41:33,535
Mindezeket a dolgokat azért fedeztem fel, mert választ
kellett keresnem arra a kérdésre, hogy miért üldöz engem

945
01:41:33,535 --> 01:41:36,710
az egész egyház, amikor ingyen rehabilitálom az embereket?

946
01:41:36,710 --> 01:41:40,410
Ha mindent ingyen csinálok, miért üldöz mindenki engem?

947
01:41:40,410 --> 01:41:47,860
Aztán rájöttem: Ezek nem is
lelkipásztorok, hanem báránybőrbe bújt farkasok. Igen.

948
01:41:47,860 --> 01:41:52,740
Aztán lefordítottam ezt, ami itt áll, hogy:
"Isten meg fogja mindezt helyettetek tenni."

949
01:41:52,740 --> 01:41:56,749
Aztán ezt prédikálják: "A kedves Megváltó eljön a
megfelelő pillanatban, és el lesztek ragadtatva a

950
01:41:56,749 --> 01:42:00,220
Mennybe, és akkor a Megváltó mindent egyedül fog elvégezni".

951
01:42:00,220 --> 01:42:05,400
A Biblia pontosan az ellenkezőjét mondja: Isten
vagy rajtad keresztül jön el, vagy pedig nem jön el.

952
01:42:05,400 --> 01:42:08,200
Isten eljön, de rajtad keresztül, amúgy pedig nem jön el.

953
01:42:08,200 --> 01:42:16,020
És Ő a maga módján jön el. Nem úgy jön, mint a régi
mészárosok, és nem csinál újabb véres háborút vagy ilyesmi.

954
01:42:16,020 --> 01:42:20,940
Isten végrehajtotta rajtuk a ti ítéleteteket.

955
01:42:20,940 --> 01:42:26,150
És ez a mi itéletünk, amit kimondunk:

956
01:42:26,150 --> 01:42:31,620
"Ítéljétek meg magatokat! Áruljátok
el magatokat! Váljatok informátorrá!

957
01:42:31,620 --> 01:42:33,510
Semmisítsétek meg magatokat, ha nincs más lehetőség!

958
01:42:33,510 --> 01:42:39,530
Nem veszünk tőrt, szablyát, semmit a
kezünkbe. Csináljátok magatok. Ez az utolsó csata.

959
01:42:39,530 --> 01:42:46,260
Mondjuk ki tehát ezt az ítéletet együtt a
végén, teljes hittel. Hadd mondjak egy példát.

960
01:42:46,260 --> 01:42:55,790
Erre még visszatérek, ez az egyik imamegvallás
ezekről a napokról, amit ki fogunk osztani nektek.

961
01:42:55,790 --> 01:42:59,680
Felolvasom. Így hangzik el ez reggelente az egész világon:

962
01:42:59,680 --> 01:43:02,910
"Ahogy közösen kimondtuk" - ez a mi ítéletünk.

963
01:43:02,910 --> 01:43:08,690
- "Ahogy közösen kimondtuk, úgy másztok elő képmutatók.

964
01:43:08,690 --> 01:43:14,420
Magatoktól bevalljátok, kinek, hogyan ártottatok!

965
01:43:14,420 --> 01:43:21,069
Kiáltsátok ki a világba mindenkinek, hogy
pénzzel, hogy vesztegettétek meg védelmünkre szánt

966
01:43:21,069 --> 01:43:24,380
őreinket, amíg a mocskotok fel nem emésztette őket."

967
01:43:24,380 --> 01:43:27,110
És most jön a döntő szakasz:

968
01:43:27,110 --> 01:43:35,720
"A megtisztító tűz oly forrón éget benneteket belülről, hogy
bevalljátok, míg mindenki számára ki nem derül, mi minden volt

969
01:43:35,720 --> 01:43:41,110
hazugság és megtévesztés s a rablóbandához ki tartozik még."

970
01:43:41,110 --> 01:43:45,720
Kicsit költői, de így működik.

971
01:43:54,150 --> 01:43:58,330
Az javaslom nektek, hogy szerezzétek
be ezt a 31 napra szóló megvallást.

972
01:43:58,330 --> 01:44:02,450
A linket, ahol letölthetitek, az adás alatt találjátok.

973
01:44:02,450 --> 01:44:08,410
És ezt az adásszövegbe is bele fogjuk
tenni, amikor majd közzétesszük ezt a beszédet.

974
01:44:08,410 --> 01:44:13,980
És akkor használjuk ezt a lehetőséget -
amelyet az ég megígért nekünk - naponta.

975
01:44:13,980 --> 01:44:17,790
Erről bővebben olvashattok majd ebben a brosúrában.

976
01:44:17,790 --> 01:44:24,760
Így naponta legalább 5 percet töltünk együtt. De ha megtehetitek
15 percet is eltölthettek a többi témával együtt még.

977
01:44:24,760 --> 01:44:30,974
A Föld minden országában a helyi idő szerint, mindig reggel
6:00-tól 6:05-ig. Illetve akik még jobban el

978
01:44:30,974 --> 01:44:37,610
akarnak mélyülni a szellemi dolgokban, egészen a
gyógyulásig, a fizikai gyógyulásig, azok 6:15-ig.

979
01:44:37,610 --> 01:44:43,320
Most már csak köszönetet mondok a türelmes
meghallgatásért és a szinergikus részvételért.

980
01:44:43,320 --> 01:44:50,060
Azt mondom, szeretlek benneteket, szeretünk benneteket
és szükségünk van rátok. Tényleg szükségünk van rátok.

981
01:44:50,060 --> 01:44:56,280
Azt szoktam mondani, hogy: Ivo Sasek
vagyok, aki 1977 óta áll Isten előtt. [nagy taps]

982
01:45:10,330 --> 01:45:14,370
Köszönöm, Papa, ezt a hihetetlenül
megalapozott és átfogó beszédet.

983
01:45:14,370 --> 01:45:21,510
Biztos vagyok benne, hogy ti is így éreztetek. Többször is
libabőrös lettem, és tényleg megbabonázott ez a téma. Őrület.

984
01:45:21,510 --> 01:45:27,150
Igen, az elmúlt napokban rájöttem, hogy mennyi mindenen
mentél keresztül ezért a beszédért. Nagyon szépen köszönöm.

985
01:45:27,150 --> 01:45:31,790
Már mondtad, mindenképpen megérte.

986
01:45:31,790 --> 01:45:36,816
Igen, ahogy már bejelentettük, hadd mutassam
meg nektek, hogy ez a szabadkőműves kutatás most

987
01:45:36,816 --> 01:45:40,170
már részletesen elérhető mindannyiótok számára.

988
01:45:40,170 --> 01:45:44,950
Már több százan járultak hozzá ehhez a munkához.

989
01:45:44,950 --> 01:45:47,380
Ez egy egyedülálló szabadkőműves kinyilatkoztatás.

990
01:45:47,380 --> 01:45:52,770
A koncepciótól a kutatáson át a
programozásig hónapokig tartó kemény munka volt.

991
01:45:52,770 --> 01:45:56,730
De a végeredményt mindjárt bemutatom nektek.

992
01:45:56,730 --> 01:46:03,340
A kutatást a Vetopedia, a más véleményen lévők
ingyenes enciklopédiáján készítettük el nektek.

993
01:46:03,340 --> 01:46:06,590
Ezeket a www.vetopedia.org oldalon találjátok meg.

994
01:46:06,590 --> 01:46:13,160
Most pedig szeretném röviden bemutatni, hogyan
működik ez a világtérkép, hogyan épül fel, és

995
01:46:13,160 --> 01:46:18,660
néhány gyakorlati tippet is adok a használatához.

996
01:46:18,660 --> 01:46:25,287
Igen, ha a www.vetopedia.org oldalra mentek, akkor az
összes kategóriát látni fogjátok, és mi most a

997
01:46:25,287 --> 01:46:29,450
Szabadkőműves Alapítványok kategóriára fogunk kattintani.

998
01:46:29,450 --> 01:46:35,250
Az oldal ma többször is elkísér minket, más kategóriákban is.

999
01:46:35,250 --> 01:46:44,230
Akkor itt van két nézet ezekről a szabadkőműves
alapítványokról. Az egyik egy világtérkép, a másik egy lista.

1000
01:46:44,230 --> 01:46:50,247
A világtérképen pontosan 100 szabadkőműves alapítvány látható. A
kutatás vezetője tegnap azt mondta, hogy

1001
01:46:50,247 --> 01:46:56,110
sikerült, hogy célul tüzték ki, hogy tényleg elérjék
a 100-at, és tegnap este tényleg így is lett.

1002
01:46:56,110 --> 01:46:59,770
Tehát, ime itt 100 szabadkőműves alapítvány.

1003
01:47:05,830 --> 01:47:10,790
Ez a keresés egyszer világtérképes és
egyszer listás formában is elérhető.

1004
01:47:10,790 --> 01:47:21,370
Ha pedig a "Listára" lépsz, az eredmények ugyanazok.
Csak egy másik nézet, hogy különböző igényeket fedezzen le.

1005
01:47:21,370 --> 01:47:36,180
Pontosan, ha ráközelítünk a világtérképre - például New Yorkra.

1006
01:47:40,730 --> 01:47:35,140
Például itt kattintok a BlackRockra, majd itt megjelenik egy
rövid szöveg, és ha itt rákattintok, akkor a lista nézetre lép.

1007
01:47:35,140 --> 01:47:42,080
Ekkor az összes induló vállalkozást látni
fogod, és egyszerűen rákattinthatsz a kívántra.

1008
01:47:48,030 --> 01:47:54,352
És itt tényleg látszik, hogy minden részletesen
le van írva, szuper jól megfogalmazva, kidolgozva,

1009
01:47:54,352 --> 01:47:57,670
ahogyan azt a szakmai cikkektől elvárja az ember.

1010
01:47:57,670 --> 01:48:03,970
És a végén itt tényleg minden forrás megadott, és
ezekben a szabadkőművességhez való kapcsolódás is.

1011
01:48:03,970 --> 01:48:15,790
Mindez nagyon jól előkészített és vizualizált
minden ilyen kinyilatkoztatásra. [hangos taps]

1012
01:48:20,030 --> 01:48:27,613
A fenti szűrőfunkciók segítségével le lehet
szükíteni a növekvő számú induló vállalkozást

1013
01:48:27,613 --> 01:48:31,810
aszerint, hogy mire van szükséged a kutatásához.

1014
01:48:31,810 --> 01:48:38,367
Ha most például leszűkítjük a kategóriát a "Terror" kategóriára,
akkor láthatjátok, hogy a térkép

1015
01:48:38,367 --> 01:48:45,250
alkalmazkodik, és csak a terrorral kapcsolatos találatokat
hozza ki, itt egy vadászrepülővel illusztrálva.

1016
01:48:45,250 --> 01:48:55,300
Ezek a szűrőfunkciók segítenek leszűkíteni ezt a növekvő
számot, és az igényeiteknek megfelelően tudjátok használni.

1017
01:48:55,300 --> 01:49:00,982
Ezt a világtérképet referenciaműnek és
enciklopédiának szánjuk, újságírók, független médiumok,

1018
01:49:00,982 --> 01:49:05,170
szerkesztőségek, oknyomozó riporterek, szerzők stb. számára is.

1019
01:49:05,170 --> 01:49:11,590
Ezt az átfogó munkát mindenképpen világszerte
terjeszteni kell, és mindenki ingyenesen használhatja.

1020
01:49:11,590 --> 01:49:19,810
És adok néhány gyakorlati tippet, különösen a felvilágosítók
számára, hogy ez hogyan nézhet ki például a közeljövőben.

1021
01:49:19,810 --> 01:49:29,710
Tegyük fel, hogy a november 22-23. között megrendezésre
kerülő G20-csúcstalálkozóról terveztek egy beszámolót.

1022
01:49:29,710 --> 01:49:39,018
Csak itt be kell írni például a "G20" szót a keresőmezőbe, és
akkor átnézni a G20-csoporttal kapcsolatos összes kutatást, és

1023
01:49:39,018 --> 01:49:48,510
itt ki lehet venni és felhasználni ennek a szuper alapos cikknek
egyes részeit. Minden ott van és szabadon felhasználható.

1024
01:49:48,510 --> 01:49:56,608
Ha például a néhány nap múlva, november 10-én megrendezésre
kerülő ENSZ éghajlatváltozási konferenciáról szeretnétek

1025
01:49:56,608 --> 01:50:04,077
beszámolni, egyszerűen írjátok be a keresőmezőbe az "ENSZ" szót,
és máris megjelenik az ENSZ-hez kapcsolódó

1026
01:50:04,077 --> 01:50:10,590
összes szervezet, köztük az UNICEF és az
UNESCO, és ezt be lehet építeni a beszámolóba.

1027
01:50:10,590 --> 01:50:16,724
Ugyanez a helyzet a 26. februári müncheni
biztonsági konferenciával vagy a Bilderberg-konferenciával.

1028
01:50:16,724 --> 01:50:20,070
Csak be kell irni a keresöbe, amire szükség van.

1029
01:50:20,070 --> 01:50:29,087
Egy mellékes megjegyzés itt a Bilderberg Csoportról - nagyon
izgalmas dokumentumokat is találsz a mellékletben - itt a

1030
01:50:29,087 --> 01:50:34,986
Bilderberg Csoportnál például egy listát az
összes Bilderberg résztvevőről 1954-től

1031
01:50:34,986 --> 01:50:38,750
2025-ig. Szintén egy nagyon árulkodó dokumentum.

1032
01:50:38,750 --> 01:50:45,050
Mindez ebben az enciklopédiában
elérhető és szabadon felhasználható.

1033
01:50:45,050 --> 01:50:54,122
Az idegen nyelvek: A Vetopedia a mai napig 21
nyelven érhető el. Ha ide kattintasz a jobb

1034
01:50:54,122 --> 01:50:59,380
felső sarokban, kiválaszthatod a megfelelő nyelvet.

1035
01:50:59,380 --> 01:51:05,100
Az elv minden kategóriában ugyanaz. A
nyelvet mindig ugyanúgy lehet megváltoztatni.

1036
01:51:05,100 --> 01:51:10,920
Itt például a spanyol nyelvet
választom. Ezután le lesz fordítva spanyolra.

1037
01:51:10,920 --> 01:51:19,258
És itt mindig láthatjátok, ha valami nincs lefordítva,
akkor itt van egy gomb. Például itt: „Fordítás spanyolra“ Ha

1038
01:51:19,258 --> 01:51:24,660
megnyomod ezt a gombot, akkor spanyolra lesz lefordítva.

1039
01:51:24,660 --> 01:51:33,720
És így működik minden nyelven, hogy a lehető
legszélesebb körben lehessen használni a világon.

1040
01:51:33,720 --> 01:51:38,880
Akkor, pontosan, akkor lehet ... [taps]

1041
01:51:43,870 --> 01:51:51,670
Akkor pontosan meg lehet osztani velünk a
megszerzett tudásotokat. Ezt már az apám is mondta.

1042
01:51:51,670 --> 01:51:56,506
A Vetopedia mindig úgy van megszervezve, hogy a
banner alatt jobbra fent van egy terület. Itt az áll,

1043
01:51:56,506 --> 01:51:59,150
hogy "Alapítvány regisztrálása". Kattints rá itt.

1044
01:51:59,150 --> 01:52:08,110
Adjátok itt meg az információt. A szerkesztők ellenőrzik,
megnézik, és remélhetőleg képesek lesznek jóváhagyni.

1045
01:52:08,110 --> 01:52:14,342
A szabadkőműves alapítványban akkor is
szerkeszthetsz/kiegészíthetsz bejegyzést, ha egy kártyán vagy - a

1046
01:52:14,342 --> 01:52:20,154
bal alsó sarokban van egy kis gomb, a "Bejegyzés
szerkesztése/kiegészítése". Ott is megnyílik egy

1047
01:52:20,154 --> 01:52:23,620
űrlap. Ott tudsz kiegészítéseket beküldeni a témához.

1048
01:52:23,620 --> 01:52:29,650
A szerkesztőség ezt is
megvizsgálja, és felveszi az enciklopédiába.

1049
01:52:29,650 --> 01:52:36,378
Dióhéjban ennyi. Kattintsd végig magad ezeken, és
légy részese ennek a hihetetlen munkának. Igen.

1050
01:52:42,130 --> 01:52:47,161
Eddig még soha

1051
01:52:59,170 --> 01:53:04,130
Évszázadok óta, titokban és rejtőzködve

1052
01:53:04,130 --> 01:53:09,080
A háttérből irányítva, terveket kieszelve

1053
01:53:09,080 --> 01:53:13,980
A páholyokban és szövetségekben hatalomra törve

1054
01:53:13,980 --> 01:53:19,070
Észrevétlenül belopózott közénk, az éjszaka ködében

1055
01:53:19,070 --> 01:53:24,260
Gyönyörű világunk a páholyok csapdájába esett elkábitva

1056
01:53:24,260 --> 01:53:29,004
Hazánk fogságba került, mint légy a pókhálóban

1057
01:53:29,029 --> 01:53:34,330
Világuralmi klubok irányítják az idő kerekét

1058
01:53:34,355 --> 01:53:40,132
300-as bizottság, Bilderberg-csoport, karjuk messzire nyúlik

1059
01:53:41,640 --> 01:53:46,830
Minden idők legnagyobb átalakulása zajlik

1060
01:53:46,830 --> 01:53:51,670
Globális, gigantikus, már nagyon régóta várunk rá.

1061
01:53:51,670 --> 01:53:56,850
A fény harcosai minden országban készenlétben állnak

1062
01:53:56,850 --> 01:54:04,120
Indulj el teljes bizalommal, eljött az idő!

1063
01:54:04,120 --> 01:54:09,510
Soha nem voltunk még ilyen közel ehhez

1064
01:54:09,510 --> 01:54:14,470
Pont most áramlik be minden sötét
zugba a fény, nem majd egyszer, valamikor

1065
01:54:14,470 --> 01:54:19,860
Soha nem voltunk még ilyen közel ehhez

1066
01:54:19,860 --> 01:54:24,350
Az a célunk, hogy mindent teljesen feltárjunk

1067
01:54:24,350 --> 01:54:27,550
Ha ezt teszed, végtelen energiád lesz

1068
01:54:27,550 --> 01:54:30,130
A gonosz uralkodók elmenekülnek, így eljön a fordulópont

1069
01:54:30,130 --> 01:54:32,630
Csatlakozz hozzánk, mint egy láncszem a láncunkhoz

1070
01:54:32,630 --> 01:54:36,440
Így megkötözzük a gonoszt, az tuti!

1071
01:54:45,050 --> 01:54:50,250
A lámpák kigyulladtak, a fény megvilágítja a polip fejét

1072
01:54:50,250 --> 01:54:55,290
Így a polip karjai lebénulnak, lehull az álarc

1073
01:54:55,290 --> 01:55:00,200
A ránk helyezett depresszió rájuk nehezedik

1074
01:55:00,200 --> 01:55:05,040
És olyan kilátástalan zűrzavar is, mint még soha eddig

1075
01:55:05,040 --> 01:55:10,120
A saját hálójukba gabalyodnak bele

1076
01:55:10,120 --> 01:55:15,590
A saját köteleikkel szorosan megkötözve

1077
01:55:15,590 --> 01:55:20,120
Az általuk szított pánik most saját maguk ellen fordul

1078
01:55:20,120 --> 01:55:25,310
Fel leszünk magasztalva és eljön a nyugalom

1079
01:55:25,310 --> 01:55:30,430
Minden idők legnagyobb átalakulása zajlik

1080
01:55:30,430 --> 01:55:35,470
Globális, gigantikus, már régóta nagyon várunk rá

1081
01:55:35,470 --> 01:55:40,620
A fény harcosai minden országban készenlétben állnak

1082
01:55:40,620 --> 01:55:47,810
Indulj el teljes bizalommal, eljött az idő!

1083
01:55:47,810 --> 01:55:53,240
Soha nem voltunk még ilyen közel ehhez a ponthoz

1084
01:55:53,240 --> 01:55:58,010
Most áramlik be minden sötét zugba a fény, nem majd valamikor

1085
01:55:58,010 --> 01:56:03,280
Soha nem voltunk még ilyen közel e ponthoz

1086
01:56:03,280 --> 01:56:08,000
Célunk, hogy mindent teljesen feltárjunk

1087
01:56:08,000 --> 01:56:10,810
Ha ezt teszed, végtelen hatalmad lesz

1088
01:56:10,810 --> 01:56:13,590
A gonosz uralkodók menekülnek, így eljön a fordulópont

1089
01:56:13,590 --> 01:56:16,200
Csatlakozz hozzánk, mint láncszem a láncunkhoz

1090
01:56:16,200 --> 01:56:19,900
Így megkötözzük a gonoszt, az tuti !

1091
01:56:28,330 --> 01:56:33,600
Eddig még soha

1092
01:56:33,600 --> 01:56:38,640
Most áramlik be minden sötét zugba a fény, nem majd valamikor

1093
01:56:38,640 --> 01:56:43,870
Soha nem voltunk még ilyen közel ehhez

1094
01:56:43,870 --> 01:56:47,760
Célunk, hogy mindent teljesen feltárjunk

1095
01:56:47,760 --> 01:56:51,390
Ha ezt teszed, végtelen hatalmad lesz.

1096
01:56:51,390 --> 01:56:54,210
A gonosz uralkodók menekülnek, így eljön a fordulópont

1097
01:56:54,210 --> 01:56:56,520
Csatlakozz hozzánk, mint láncszem a láncunkhoz

1098
01:56:56,520 --> 01:56:58,810
Így megkötözzük a gonoszt, az tuti !

